Connect with us

Kerítésen innen

Tarlós: „októberben rólam fognak szavazni, nem a miniszterelnök úrról”

tarlos
Megosztás

Úgy tűnik, Tarlós István mégiscsak tart az ellenzéki előválasztás tényétől, ezért nyílt levélre ragadtatta magát, amit a Magyar Nemzetben hozatott le. Biztos, ami biztos, mindhárom aspiránsról összehordott, ami csak a Fidesz-kommunikátoroknak eszükbe jutott.

Fogalmam sincs, hogy ezekkel a jelöltekkel miről lehetne vitatkozni.

-írja a levelében, nem mintha szándékában állt volna kiállni leendő kihívóival.

„Harmincéves politikai pályafutásom alatt senkitől nem kaptam utasításokat”

Tarlós azzal kezdi:

Az 1897 és az első világháború közti évek politikai stílusát idéző ellenzéki magatartás köszön vissza az utóbbi időben. Obstrukciók, tumultuózus jelenetek közintézményekben, létező és virtuális ügyek összemosása, általánosítások, gyűlölködés, a tárgyilagosság mellőzése. Most éppen Budapest a tét. Az ellenzéknek ez presztízsügy. Szubsztanciája pedig az önkontroll nélküli hatalomvágy. Még ez sem tilos, csak az a baj, ha valakik elvakultságukban már nem ismernek határt, és a szakmai ismereteket, a realitást ezzel szemben túlzottan figyelmen kívül helyezik. Abban bízva, hogy az emberek úgyis alulinformáltak és feledékenyek.

Mégsem áll ki….

Ezután Tarlós arról ír, az előválasztási vitákon elhangzottakat nevetségesnek és a választókat megtévesztőnek gondolja:

Nekem mindegy, melyik induló nyer, de ettől függetlenül az egész dolog egy választásnak álcázott marketingtevékenység. Agitpropművelet, tömegmanipuláció, a sajtóban való szakadatlan forgolódás és a szereplők átárazásának kísérlete, továbbá nyilván listakészítés a szavazókról, amit ők szavakban annyira elítélnek. Tényleges vita nem is volt a szereplők közt.

De nem áll ki…..

Röviden: ha az ellenzéknek lenne felépített, jól felkészült, beérett jelöltje, akiben erősen bízik, akkor logikus, hogy semmi szükség nem lenne előválasztásra.

Karácsony Gergelyről….

„… a Fővárosi Közgyűlésnek is tagja, de az öt év során a közgyűlésektől, a bizottsági jelenléttől és a munka meghatározó többségétől távol tartotta magát (…) Hány politikai formációt szervezett és vert szét már? Hány pozícióra jelentkezett be? Milyen értelmezhető teljesítmény áll mögötte?”

Kálmán Olgáról…..

Láthatólag fogalma sincs az önkormányzati rendszer működéséről, a költségvetés szerkezetéről, még az önkormányzati törvényről sem. Annyit tudunk még, hogy egy nem bántó, „napközis tanári” fizetésért egy pillanat alatt átigazolt az ATV-től a Hír TV-hez. (…) A médiában bezárultak előtte a kapuk, és szimatolni kezdett a politikai felé, mint a vadászkutya, ha fácánt lát.

Aki elolvasná az egész eszmefuttatását, ide kattintva teheti

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Javaslatok

    2019.06.25 20:04 at 20:04

    A Tarlós István úrnak A népegészségüggyel kellene hatékonyan foglalkoznia! Pl. a patkánymentesitéssel is, ezügyben oda figyelnie! Hogy mindenütt megkezdték e a hatékony védekezést, írtást! Hogy ne kelljen az embereknek, még a rágcsálóktól is rettegniük! Mert látható szinten pl. a XI.kerületben ezügyben még nem láttunk rágcsáló írtásra utaló munkavégzést! A testi-lelki-szociális jólétért, az emberek biztonságos, zavarmentes lakhatásáért kellene dolgoznia hivatalból! Ezen fáradoznia, amíg ebben a pozicióban van!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük