Tarlós “sikerjelentése” metró-ügyben

Érdekes fogalma van Budapest Tarlós Istvánjának a sikerről. Azt ünnepeltetné a magyarsággal, hogy hatalmas csúszással sikerült a szerződő partnernek teljesíteni a vállalását és többek szerint az új szerelvények áráért felújítani a többtízéves gyártmányukat. A légkondi persze úri huncutság, tehát kimaradt belőlük. 

Sikersztori 2018 Magyarországán

A 3-as metró szerelvényeinek felújítása

“alapvetően és meghatározóan”

sikernek könyvelhető el, az utolsó, harminchetedik korszerűsített szerelvény hétfőn érkezett Budapestre és várhatóan jövő kedden áll forgalomba – mondta Tarlós István főpolgármester szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.

A szerelvények felújítása befejeződött – jelentette ki a főpolgármester emlékeztetve arra, hogy április elejétől már csak felújított szerelvények szállítják az utasokat a 3-as metróvonal üzemelő szakaszain. Közölte, a kimutatások szerint a forgalomba állított szerelvényeknek lényegesen jobb a hibastatisztikája, mint a 2-es és 4-es metróvonalon közlekedőknek.

Tarlós István elmondta azt is, hogy jelenleg is folyamatban vannak a kötbértárgyalások.

(forrás: mti)

A bűnös “kocka” hiába mesterkedett, az oroszok felújították az utolsó ezeréves metrókocsinkat is!

Orbán gigaberuházása: metrót a Vigadó térre – a táv 160 méter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük