Connect with us

Kerítésen innen

Tarlós a Rigóról: „természetesen ez úgy nem igaz, hogy sejtelmünk sem volt arról, hogy ez a projekt akadozik”

Megosztás

Az úgy volt – kezdődik a Tarlós-mese, hogy a BKK elektronikus jegyrendszer projektje eredetileg 2017-ben, majd 2018-ban áll az utazók rendelkezésére. Péntek este Tarlós István főpolgármester 2020-ról beszélt. Mentve a menthetőt leszögezte, tudni nem tudott a problémákról, csak sejtette, hogy vannak.

rigo
Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Az úgy volt – kezdődik a Tarlós-mese, hogy a BKK elektronikus jegyrendszer projektje eredetileg 2017-ben, majd 2018-ban áll az utazók rendelkezésére. Péntek este Tarlós István főpolgármester 2020-ról beszélt. Mentve a menthetőt leszögezte, tudni nem tudott a problémákról, csak sejtette, hogy vannak.

Tarlós István pénteken az Echo TV Napi aktuális című műsorában azt közölte: pénteken megbeszélését folytatott Pintér Sándor belügyminiszterrel, melynek értelmében a Volán, valamint a MÁV országos elektronikus jegyrendszer-projektjére rákapcsolódik majd a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) projektje.

Nemzeti RIGÓ – a befuccsolt jegyrendszer

Tarlós István elmondta: Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest és őt olyan vád érte, amely szerint nem igaz, hogy nem tudtak a problémáról. Mint mondta,

„természetesen ez úgy nem igaz, hogy sejtelmünk sem volt arról, hogy ez a projekt akadozik”.

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a szerződésbontásról szóló hírek hatására kiadott egy gyors közleményt, amelyben az alábbiakat állította:

Az elektronikus jegyrendszer projekt (AFC) a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által leszerződött és menedzselt projekt, amellyel kapcsolatos problémákról se Tarlós István főpolgármesternek, se nekem nem voltak információim.

A BKK Igazgatósága 2018. november 21-én – egyhangú szavazással – azonnali határidővel felmondta az elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére kötött szerződést. A szerződés felmondásának indoka a szállító megfelelő bankgarancia nyújtásával kapcsolatos szerződésszegése.

A Fővárost anyagi kár nem érte. A probléma hosszú időn át tartó elhallgatása miatt a főpolgármester a szükséges személyi döntéseket meghozza.

A tisztálkodás…

A főpolgármester azzal próbálkozik, hogy azért kezdeményezte a BKK vezérigazgatójának felmentését és azért fokozza le „kicsit” az illetékes főpolgármester-helyettest, mert nem sikerült elérniük a megegyezést a kivitelezővel, amely segítette volna az ügy befejezését, vagy nem mondták fel korábban a kivitelezési szerződést.

A felmondásra megvolt a jogalap, ugyanis nem a BKK mulasztott, sértett szerződést, hanem a szállító

A folytatásban  kibújik a szög a zsákból, kiderül miért mondták fel valójában a szerződést.

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük