Érdekfeszítő interjút készített Tarr Béla filmrendezővel, az Élet és Irodalom. A Sátántangó,a Londoni férfi és A torinói ló című filmek alkotója filmes szakmai munkája mellett, érintette napjaink Magyarországának közéleti kérdéseit is.
[mnky_ads id=”10551"]


Vajnáék nem legitimek

A nemzetközileg is elismert művész egyszer már abbahagyta a filmezést, az volt a terve, hogy filmesek útját fogja egyengetni:

“Ez most sajnos le van fagyasztva, és ha egyszer jobb idők jönnek – ha jönnek még jobb idők- akkor újra dolgozni kezdünk vele. A koncepció eredetileg az volt, hogy fölfedezünk új embereket, és lehetőséget biztosítunk számukra az elindulásra, és közben egy-két, már meglévő, nagyon jó elképzelést is megvalósítunk.” /…/ , tele voltunk ötlettel, ambícióval, és már el is nyertük rájuk a Magyar mozgókép Közalapítványtól a támogatást, amikor hirtelen mindennek vége lett, az MMK- nak is meg a reményeinknek is, mert jött Andy Vajna, és az ő Magyar Nemzeti Filmalapja. És akkor döntenem kellett: vagy elfogadjuk ezt a helyzetet, és beadjuk újra ehhez az új, az Orbán kormány által létrehozott hivatalhoz a pályázatokat, amelyekkel egyszer már elnyertük egy demokratikus szisztémában a támogatást, vagy nem fogadjuk el, nem tekintjük a rendszert legitimnek, és felfüggesztjük az iroda működését. És én az utóbbi mellett döntöttem.”

Ettől kezdve világutazó – oktató lett, sokszor ezer kilométereket repülve egyik munkahelyéről a másikra:

“Magyarországon most nincs számomra tér, mégsem ülhetek otthon, várva jobb időkre. Ezen kívül egyetlen munkám volt, Amszterdamban egy nagy kiállítást csináltam, mondjuk úgy, az emberi méltóságról….”

Az összes korábbi munkája egyébként is erről szólt, úgy érzi, ez volt az értelme mindannak, amit negyven éven át létrehozott. Mindez, ma annál is kevésbé számít, mint amennyire valaha számított:


[m[mnky_ads id=”10552"]r> Mindannyian felelősek vagyunk

“Volt pár év, innen visszanézve egy másik korszak, amikor lehetett abban hinni, hogy olyan lesz az ország, amilyenre mi csináljuk. És ez így is történt, legalább ebben a hitünkben nem csalatkoztunk: az ország olyan lett, amilyenre mi formáltuk. Nem mondhatjuk, hogy ezt valaki más baszta el, ezt mi basztuk el. Úgy, ahogy van, közösen, tízmillióan.

Ezért mindannyian felelősek vagyunk, állítja:

“Persze, én is. Abszolút felelősnek érzem magam azért, ami van, hiszen én is itt élek. Ez végül, a jövőből visszanézve, mindannyiunk közös felelőssége lesz.”

Szerinte ez az egész egy rémálom. Ott élt Nyugat-Berlinben, amikor a falak leomlottak:

“Az ember ugye azt hitte a berlini fal leomlása után, hogy ezen a nagyon sötét dolgon most már túl vagyunk. Á, dehogy, újra megcsinálunk mindent, amivel egyszer már elődeink pokollá tették a világot. Reprodukáljuk az egészet úgy, ahogy van. Amíg el nem fogy a levegő, addig ez megy. Aztán majd megint elkezdünk fuldokolni…”
[mnk[mnky_ads id=”4674"]y_[mnky_ads id=”4666"]

1 hozzászólás

  1. A sértett ember vagdalkózása. A haverjaitól elvették a kassza kulcsát, emiatt nem kapott apanázst. Tízmillió emberről beszél, miközben nem tud egy rentábilis filmet csinálni. Egy kőműves azért fizet több adót, hogy ez üres mozikban nézhesse a ,,művészetét”. Helytelen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét