Connect with us

Ez a nap

Tarthatatlan állapot: ágyi poloskával fertőzött a Központi Baleseti Ambulancia

Megosztás

A Központi Baleseti Ambulancián az ágyi poloskákat találtak a betegek. A kórház orvos-igazgatója megerősítette: valóban poloskák voltak az intézményben.

Megosztás

Az Index olvasója fotókat készített a Központi Baleseti Ambulancián az ágyi poloskákról. Később a kórház orvos-igazgatója is megerősítette, valóban poloskák voltak az intézményben – számol be Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője.

Ennyit az elegendő egészségügyi forrásokról

A Demokratikus Koalíció szerint egy egészségügyi intézményben különösen fokozott figyelmet kellene fordítani a különböző élősködők, rágcsálók irtására, szaporodásuk megelőzésére. Folyamatos ellenőrzésre, erre fordítható költségkeretre van szükség a kórházakban, hiszen a már elszaporodott ágyi poloskákat nehéz kiirtani, a betegek pedig haza is hurcolhatják a nem kívánt „vendégeket”.

A kormány pedig éppen a napokban közölte, hogy az egészségügyben rendelkezésre álló források elegendőek. Ebből a példából is láthatjuk, hogy mennyire azok. Az Orbán-csomag megszorító intézkedései miatt a fertőzések is egyre komolyabb gondokat okoznak: többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint közúti balesetben.

A DK szerint felháborító, hogy az egészségügyben van a legnagyobb fertő, itt a megoldás már nem tűr további halasztást.

Rüh-ügy után patkány-frász a kórházban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük