Connect with us

Budapesti hétköznapok

Taxizna? Májustól dobjon a mostani árhoz 35 százalékot!

Megosztás

A taxizás alaptarifája a fővárosban jelenleg hétszáz, a kilométerenkénti díj háromszáz, a percdíj pedig hetvenöt forint. Na ezt fejelje meg 35 %-al, ennyi lesz májustól! Május 9-étől változhatnak a fővárosi taxizás tarifái, amennyiben a közgyűlés jövő héten elfogadja Kiss Ambrus javaslatát. A drágulás a rövidebb utak esetén lesz igazán húsbavágó.

Megosztás

A taxizás alaptarifája a fővárosban jelenleg hétszáz, a kilométerenkénti díj háromszáz, a percdíj pedig hetvenöt forint. Na ezt fejelje meg 35 %-al, ennyi lesz májustól! Május 9-étől változhatnak a fővárosi taxizás tarifái, amennyiben a közgyűlés jövő héten elfogadja Kiss Ambrus javaslatát. A drágulás a rövidebb utak esetén lesz igazán húsbavágó.

November kezdeményezték a taxis szervezetek, hogy induljanak meg az ártárgyalások,

viszont a Fővárosi Önkormányzat ekkor még úgy számolt, hogy az ármoratórium kiterjed erre a körre is. Viszont

februárban kaptak két jogértelmezést az Információs- és Technológiai Minisztériumtól, továbbá a kormányhivataltól, így kiderült, hogy nem vonatkozik erre a területre a moratórium.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a gazdasági környezet kényszerítette ki a változást, emiatt pedig a jövőben

ezer forintos alapdíj, négyszáz forintos kilométerdíj és száz forintos percdíj

lehet majd.

A jelenlegi hatósági áras rendszer marad továbbra is

Nem egyenletes mértékben emelkednének a díjak, így egyes elemek más városok taxisáraihoz képest alacsonyabbak, mások pedig drágábbak lesznek.

Döntöttek más változtatásokról is

Kiss szerint érzetre megnövekedett a nem minősített személyszállítást végzők száma, ezért

havi 190-ről 240-re növelik az átlagos havi ellenőrzések számát.

Ezt továbbra is a BKK végzi majd. Miután több vállalkozónak is gondot okozhat majd a gépjárműcsere, ezért

kezdeményezik a taxigépjárművek életkorának tizenöt évre emelését.

Nemcsak drágult ugyanis a használt autó beszerzése, de egyre hosszabb időbe telik, míg az egyéni vállalkozó hozzájut.

2018 óta változatlan….

A főpolgármester-helyettes kifejtette, 2018. július 1-jén változott utoljára a taxizás lakossági ára. Egyre több jelzés érkezik a fővárosban, hogy nehezebb taxit fogni, nem véletlenül. Míg ugyanis

2020 márciusában még 6754 taxis volt, addig a legutolsó adat már csak 5070-ről szól, és nem sokkal korábban volt ennél is kevesebb.

Drágább az üzemanyag, nőnek a bérek, így az elvárható nyereség is. Nem tudják továbbá, mi lesz az üzemanyag-ársapkával, illetve mi várható az alkatrészpiacon.

Később újra emelnének….

Az Országos Taxis Szövetségtől Metál Zoltán arról beszélt, hogy a biztosítási költségek is emelkedtek az elmúlt években, ezt pedig már nem tudták követni. Szerinte valójában emelkedett az elmúlt tíz évben a szolgáltatást igénybe vevők száma, miután 2013-at követően a hatósági ár bevezetése kiszámíthatósági garanciát jelentett a fővárosi utasok számára.

Miután egyébként az üzemanyagár tovább emelkedik, így a tárgyalások nem zárulnak le arról, hogy a tarifadíjak később ismét emelkedjenek majd.

Változás lesz a környezetvédelem terén is,

2024. január 1-jétől már csak olyan gépjárművek kerülhetnek be a taxiforgalomba, amelyek hibrid vagy elektromos autók.

Jelenleg hét év a fővárosi taxik átlagéletkora.

Kapcsolódó
Forrás

 

Taxizna? Májustól dobjon a mostani árhoz 35 százalékot!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük