Kerítésen innen
Teleki László: a magyarországi romák többsége napjainkban modern kori rabszolga
Teleki László roma politikus, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt országos választmányának elnökhelyettese. Interjúnkban a romák esélyeiről, a jelenlegi kormány munkájáról és pártja elképzeléseiről kérdeztük a képviselőt.
2018 rabszolgái
bl: Kezdjük egy aktuális kérdéssel. Biztosan olvasta, hogy életveszélyes a tarnazsadányi általános iskola, ahova nagyrészt roma gyerekek járnak. Mit gondol erről ?
Teleki László: Szomorú,hogy a 21. században ilyen méltatlan körülmények között „tanulnak” a gyermekeink. Megdöbbentő, hogy az ígéreteken kívül az oktatási kormányzat semmit sem tett a középkori állapotok felszámolásáért. Meggyőződésem, mindez az Orbán kormány által végrehajtott központosításnak „köszönhető”. Sajnos jelenleg az oktatásban a települési önkormányzatoknak a függetlenségét felszámolták, semmilyen hatásköre nincs és nem is tud pénzügyi forrásokhoz jutni annak érdekében, hogy az ilyen jellegű problémákat fel tudja számolni. El kellene gondolkodni a kormánynak, hogy az oktatásban kíván- e nagyobb esélyt adni, azoknak, akik hátrányos helyzetű régiókban élnek. Itt, ilyen körülmények között már csak azért működik az oktatás, mert vannak még valódi pedagógusok, akik vállalják hivatásukat.
fotó: B.L.
bl: Balog miniszter szerint Farkas Flórián az első roma vezető, akivel Magyarországon érdemben lehetett és lehet együttműködni. Egyetért a területért felelős tárcavezetővel?
T.L.: A miniszter úrnak nyitott szemmel kellene járnia és láthatná, hogy mennyi roma vezető van, akik becsületes munkával és sokszor fizetés nélkül végzik áldozatos munkájukat . Farkas Flórián a társadalomban egy negatívan megbélyegzett roma ember. Ha Orbán Viktor nem akarja megállítani Farkast, akkor a cigányság fogja megakadályozni a cimborája ámokfutását.
Városi legenda
bl: Csak városi legenda, vagy lehet valóságalapja annak a szóbeszédnek, hogy Farkas Flórián azért fontos a Fidesznek, mert szállítani tudja a zsebében levő megyei vezetők segítségével a romák szavazatait?
T.L.: Valószínűleg ezt gondolják a Fidesz vezetői. Meggyőződésem azonban, hogy nem tudja az ígért szavazatokat szállítani a miniszterelnöki biztos a 2018 -as országgyűlési választásokon. Az emberek látják, hogy a Fidesz is és Farkas Flórián is, az elmúlt nyolc évben az ígéreteken kívül semmit sem tett a magyarországi romák integrációjáért.
bl: A Fidesz kormány sikernek könyveli el a roma felzárkóztatási programot. Az Ön véleménye szerint jól hasznosultak az uniós milliárdok?
T.L.:A magyarországi romák helyzete, egy jottányit sem javult a Fidesz hatalomra kerülése óta. Az uniós pénzek nagy része kézen-közön eltűnt. Említhetem példának a Híd a munka világába programot. A nagy ívű elképzelésből semmi sem valósult meg. Farkas közreműködésével eltüntettek legalább1,6 milliárd forintot, ezért a szövetkezet vezetői által elkövetett súlyos szabálytalanságok miatt az emberminisztérium vezetője visszakövetelte az eltékozolt pénzt. Valakik zsebe tele lett, viszont egyetlen roma sem talált vissza a program segítségével a munka világába.
bl: Hogyan látja az Országos Roma Önkormányzat munkáját 2010- óta, milyen hatással van a szervezet a romák életkörülményeire?
T.L.: Az Országos Roma Önkormányzat munkáját, ha egy szóval lehetne jellemezni, akkor azt mondanám, hogy katasztrofális. Tevékenységük, a botrány politizálás csúcsa volt az elmúlt időszakban és ezáltal a magyarországi romák megítélése soha nem látott mélyponton van. Azonnal le kellene mondani a jelenlegi országos önkormányzat vezetőinek és új választásokat kellene kiírni.
Nincs vége a cikknek, katt ide
Szerző
Friss
- Szijjártó Péter Rogántól, ‘Zelenszkij bárdolatlanságáig’
- Itt a hétvége, ezt üzenik a csillagok
- Sulyok köztársasági elnökünk 16 embertől megvonta az állampolgárságot, majd utánajárt, miért fontosak a gyökerek
- Lattmann Tamás: már egy gagyi franchise kávézót is ünnepelni kell? Ekkora a córesz, NERtársak?
- Magyar György: a jogállamiság látszólag győzelemre áll
- Mostan mindennapjaink pénzdolgairól lesz szó – kicsinyben
- Orbáni program: kiirtani..!
- A beugró 4000 játék-Euro és máris forog a kerék, mindenki tegye meg játékzseton tétjét – Bindzsinsztáni rekreáció
- Télvégi időjárás a hétvégén is
- Fülöp Attila -másodállásban árnyékállamtitkár- Magyar Péter nyomában….