Connect with us

Kerítésen innen

Telex: a Külügyminisztériumban listázták magyar újságírók külföldi szakmai útjait

Ekkora a cidri? Megkörnyékezték a Harry Potter-szinkronparódia készítőjét, Radics Pétert, mint választást befolyásoló tényezőt!
Megosztás

Hányat is írunk? Valahogy 1960 körül járunk, vagy 2020-ban? Sajna nem egy levéltári anyagról van szó az alábbiakban az „átkosból”, hanem jelenidőben játszódik a „történet” Magyarországon, az Európai Unió tagországában.

Ők (a Fidesz) csak vigyázni akartak rájuk, nehogy…..

“Tájékoztatás kérése magyar újságírók szakmai látogatásairól a fogadó országban”

tárggyal írt levelet 2020 júniusban Magyar József, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) európai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára – írta közösségi oldalán a Telex.hu (a volt Indexes csapat).

A címzettek között az Európai Unióban található magyar nagykövetségek szerepeltek,

a levél a portálhoz is eljutott. Ebben Magyar arról érdeklődött, hogy

a nagykövetségek tudomása szerint a fogadó ország az elmúlt években szervezett-e szakmai látogatást, továbbképzést, tanulmányutat magyar újságíróknak, voltak-e ilyen látogatások.

Amennyiben igen – folytatta a levél – mikor történtek az utazások,

“milyen magyarországi médiumok képviselői vettek részt azon, és milyen fogadó országbeli lapokat, szervezeteket kerestek fel”.

A jó öreg lll/l-ll-lll?

A Menczer Tamáshoz tartozó, tájékoztatásért felelős kabinet “feladatszabása alapján” született levél június 2-án kelt, a választ pedig június 3-án 13:00-ig várták. A rövid határidőért Magyar elnézést kért a címzettektől.

A Telex rákérdezett….

A levél tartalmáról részletes kérdéssort küldött a portál a KKM sajtóosztályának. Túl azon, hogy mi volt az oka a sietségnek, kíváncsiak voltak, miért volt szükség egyáltalán ilyen lista összeállítására, valamint, hogy mihez kezdtek az összegyűjtött információkkal.

A KKM a következő választ küldte:

“A KKM – feladatából is adódóan – mindent megtesz a magyar belügyekbe történő külföldi beavatkozások ellen, az ilyen támadások mögött a tapasztalatok szerint általában Soros-szervezetek állnak.”

Az adatbázis létrehozásának céljáról megkérdezték Menczer Tamást és Szijjártó Pétert is, de egyikük sem válaszolt!

Forrás

lapzsemle

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Marta+Brash

    2020.09.21 12:33 at 12:33

    Ennel bosszantobb dolgot el sem tudok kepzelni: amikor valaki a jogosan feltett kerdesekre SOHA SEMMILYEN valaszt nem ad! Nemcsak ok – hanem ugy altalaban SENKI ! Nem is ertem, hogy hogy tud ebbe belenyugodni a nep – hogy vehetik az embereket ennyire semmibe? Es ez mar evek ota igy tart. Nem mas ez, mint a bunosseguknek a tokeletes beismerese: a valaszadas eloli elmenekules es a tizene’vekre valo titkositas.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük