Telex: az orosz vakcina a szakértők negatív véleménye ellenére kapta meg a magyar engedélyt

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) múlt szerdán annak ellenére adott vészhelyzeti engedélyt a Szputnyik V nevű orosz koronavírus-vakcinának, hogy a hatóság által felkért szakértők problémákat fogalmaztak meg a vakcinával szemben – értesült a Telex.

A gyógyszerek és vakcinák engedélyezése alapvetően uniós hatáskör, de az Európai Unió szabályai minden tagállamnak megengedik, hogy vészhelyzetben saját hatáskörben adjon ideiglenes engedélyt bármilyen készítményre az országon belüli használatra.

Ezzel élt az akkor még az EU-n belüli Egyesült Királyság is, amikor külön engedélyezték a Pfizer-BioNTech vakcináját, és Magyarország is ez alapján tervezte behozni az orosz és kínai vakcinákat.

Ehhez azonban az OGYÉI engedélyére volt szükség – írta a portál.

Ilyen a nyugati világban elképzelhetetlen

A másik fő kritika, hogy az azóta, menet közben lefolytatott harmadik fázis eredményeit a mai napig nem tették közzé a gyártók – szemben a jóval transzparensebb nyugati gyártókkal –, így nincs mód a vakcinák független értékelésére.

Ettől még ezek a vakcinák lehetnek jók is, de hogy azok-e, azt szigorú és alapos vizsgálatnak kellene igazolnia. Múlt kedden volt egy tanácskozás, amin az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által felkért külsős szakértők vettek részt.

A portál értesülései szerint a szakértők nem javasolták a vakcina engedélyét, mert fontos adatok hiányoztak vagy ellentmondásosak voltak a dokumentumban. Ezek szerintük tisztázásra szorultak volna.

A Telex megkérdezte az OGYÉI-t,

hogy milyen jellegű problémákat jeleztek az általuk felkért szakértők, és a hatóság miért döntött ezek ellenére mégis az engedélyezés mellett. Cikkük megjelenése után érkezett meg válaszuk, ami a következő volt:

„A kérdésében megfogalmazott állításokat nem tudjuk megerősíteni. Tájékoztatni szeretnénk, hogy az engedélyezési folyamat a nemzetközi normáknak megfelelően történt, hatóságunk ugyanakkor a szakértői bizottságokban folyó munka részleteit, a szigorú titoktartási előírások következtében nem oszthatja meg a nyilvánossággal. A Szputnyik V vakcinát jelenleg az NNK szakértői vizsgálják. Az OGYÉI – az NNK szakvéleményének függvényében – támogatja a Szputnyik V vakcina felhasználását.”

– válaszolta az intézet.

További részletekért kattintson!

minimálbér

2 hozzászólás

  • Avatar
    2021.01.26 - 07:41
    Közvetlen hivatkozás

    Nagyon nem értek valamit, mert valaki/valakik egymásnak ellentmondó nyilatkozatai még nagyobb káoszt eredményeznek, ahelyett, hogy bátran és nyíltan elmondanák az orosz és kínai vakcinák vizsgálati eredményeit. Az OGYÉI szerint ezt “a szigorú titoktartási előírások következtében nem oszthatja meg a nyilvánossággal.” A hírek szerint el sem kezdték a magyar hatóságok a Szputnyik V vakcina klinikai vizsgálatát, az engedélyt az orosz dokumentáció alapján adták ki. Milyen szakértői bizottságok vizsgálják a vakcinát, annak mi az eredménye, mert már a beszerzés folyik. Mennek a fürkésző-portyázók, milliószámra hozzák az orosz vakcinát, és a tisztiorvos Müller asszonysághoz csatlakozó Szlávik doktor is erőteljesen kiáll az orosz vakcina melletti “oltakozáshoz”. Cui prodest/kinek az érdeke? Jó lenne tudni, mert a mi bőrünkre megy, úgy, hogy az MTI híradása szerint a Gamaleja Intézet módosította a Szputnyik V vakcina alkalmazási útmutatóját, és óvatosságra intenek a beadással kapcsolatban, mert nem mérték fel maradéktalanul a hatását a krónikus máj- vesebetegségben, az endokrin betegségben (pajzsmirigy diszfunkció, dekompenzált szakaszú cukorbetegség) vérképző rendszer súlyos betegségeiben, akut koszorúér betegségben, akut agyi vérkeringési problémák esetén, epilepsziás és központi idegrendszeri betegségben, szívizom és szívbelhártya gyulladás esetén, autoimmun betegségben szenvedőknél, nem beszélve a rákos betegekről. Ki az, aki vállalja a felelősséget, hogy a fenti betegségekkel küszködő, többségében 65 éven felülieknek az orosz vakcinát propagálja, erőlteti. Valaki hazudik és ezt akarja az OGYÉI eltitkolni. Ezek után hogyan lehet bízni bennük és elhinni, hogy az orosz és kínai vakcina lesz az ország megmentője.

    Válasz
  • Avatar
    2021.01.26 - 08:23
    Közvetlen hivatkozás

    Az se ártana, ha hozzáértő szakember járna vakcina-beszerzésre, és nem a semmihezértő külügyér. De ez van, ha az egészségügyi miniszter valahol csontokkal molyol, és az EÜ egy nagy katyvasz. De a kormány baromira csodálkozik, hogy az emberek egyre kevésbé bíznak az inzézkedéseikben. Nyilván értjük, hogy minél előbb kellene a vakcina, hogy nyitni lehessen, de nem mindenáron. A mi bőrünkre megy a dolog, és Kásler azt üzente két lábszár-csont közül, hogy ne válogassunk a vakcinák között. Nos, akkor hajrá, oltással magát Kásler, és a fidesz vezérkar a ruszki vakcinával,és ha félév múlva még semmi bajuk, majd akkor oltakozunk mi is. (By Kazinczy Nyunyó néni)

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük