Amikor ezeket a sorokat írom, még tart a tüntetés a Sándor-palotánál. Annak kapcsán, hogy Áder János aláírta a rabszolgatörvénynek elkeresztelt parlamenti végterméket. Arról nem igazán van hír, hogy a Sándor-palotában egyébként fellelhető-e az államfő, de a szimbólumértéke természetesen nem vonható kétségbe. Az államfővel kapcsolatos várakozások megalapozottsága annál inkább.
Amikor ezeket a sorokat írom, még tart a tüntetés a Sándor-palotánál. Annak kapcsán, hogy Áder János aláírta a rabszolgatörvénynek elkeresztelt parlamenti végterméket. Arról nem igazán van hír, hogy a Sándor-palotában egyébként fellelhető-e az államfő, de a szimbólumértéke természetesen nem vonható kétségbe. Az államfővel kapcsolatos várakozások megalapozottsága annál inkább.
Mert Áder János a kinevezése pillanatában is pártpolitikus volt.
Amely politikai státuszát egyébként maga sem cáfolta soha. Így, végső soron, aligha tekinthető csalódásnak, ha pártpolitikusként viselkedik. Természetesen ettől még megtehette volna, hogy nem írja alá a rabszolgatörvényt sem, és a csatolt törvényeket sem. De azt is tudjuk, hogy eddig csak olyan törvényeket nem írt alá, amelyeket a Fidesz valójában vissza akart vonni, de ezt presztízsvesztés nélkül nem tehette. Illetve olyanokat, amelyek olyan fajsúlytalan törvények voltak, hogy a kinyomtatásukhoz használt papír ólomnehezéknek számított volna mellettük. Persze, okozhatott volna csalódást, de Áder nem az a megbízhatatlan ember, aki a társadalmi érdekközösséget bármikor is elé helyezné a neki kenyeret, lakás, szabadidős sportokat, vagy bármi mást biztosító hatalmi érdekközösségnél.
Pontosabban: ha bárkinek a napi vércukorállításhoz, a pillanatnyi stressz oldásához a köztársasági elnök szidása elengedhetetlen, akkor tegye csak nyugodtan. A többiek azért tegyék fel bátran a kérdést, hogy nem a rendszerben van-e esetleg a hiba? Abban a rendszerben, amelyik a gengszterváltás környékén lezsírozásra került, sé amelyik azóta is folyamatosan pártpolitikai gyakorlótereppé teszi a köztársasági elnök hivatalát. Mert kár lenne tagadni, hogy Göncz Árpád sem közvetlen választás, hanem pártközi mutyi eredményeként kapta meg a címet. Gyakorlatilag az egyetlenként az 1989-et követő magyar köztársasági elnökök sorában, aki képes volt ezen felülemelkedni. Mert az, hogy ma már a gerinctelen módon megválasztott, a tisztséget gerinctelenül elfogadó, és a Fidesz politikai érdekeit sosem feledő Sólyom is remek elnöknek tűnik, az nem a nevezett érdeme. Csak annak az eredménye, hogy őt olyanok követték a sorban, mint a nemzeti plágiumbajnok, illetve a jelenlegi elnök.
