Voks 2024
„Tényleg kitör a háború, ha a Neményre szavazunk?” – Szombathelyi Fidesz-f@satás hatása nem csak a százszorszépekre
Szinte az ország összes településéről lehet példát hozni arra a milliárdjainkat felzabáló háborús hazugság-kampányra, amit a regnáló kormánypárt művel velünk és sajnos nem hatástalanul. A lakosság erre fogékony része -életkortól függetlenül- zsigerileg kezdett el félni a háborútól, átjátja a mindennapjaikat és a rossz hír ebben az undormányban, hogy június 10-én nem múlik el, mint a kampányőrület.
Mozgalmasan alakulnak a választási kampányhajrá napjai Szombathelyen
A vasi megyeszékhelyet 2019 óta ellenzéki koalíció kormányozza Nemény András polgármester vezetésével, a Fidesz jelöltje, Lenkai Nóra csapata pedig a választási mozgósítás érdekében sajátos szórólapokkal árasztotta el a helyi postaládákat. A szombathelyi önkormányzat saját lapja, a Savaria Fórum szúrta ki, hogy
az egyik ilyen szórólapon egy eredetileg Bécset és egy, az osztrák fővárosban található épületet ábrázoló fotót alakítottak át kézműves módszerekkel a Fidesz által sokat emlegetett háborús veszély illusztrálására.
A háborús veszély illusztrálására használt képpel azonban akad egy kis probléma, az ugyanis eredetileg egy Pixabayről származó stockfotó, amelyet 2011-ben készítettek Bécsben, a Getreidemarkton, és a helyi műszaki egyetem, a Technische Universität épülete látható rajta. Ezt a fényképet alakította át a fideszes polgármesterjelölt csapata úgy, hogy az háborús helyszínként ábrázolja az osztrák fővárost, de még a fotó háborúsított verziójában is ott virít az épület falán az egyetem kék logója.
Amúgy Bécs, 2024-ben ugyanott:
Fotó: savariaforum.hu
Feljelentve!
A szórólapok kézbesítését követően Czeglédy Csaba független képviselő feljelentést tett Illés Károly, a Fidesz szombathelyi frakcióvezetője ellen háborús hírveréssel elkövetett háborús uszítás, valamint a köznyugalmat súlyosan megzavaró, közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt.
„Feljelentést tettem az ügyészségen Illés Károly és egyelőre ismeretlen bűntársai ellen háborús hírveréssel elkövetett háborús uszítás, valamint köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűncselekményi gyanúja miatt.
Ma délelőtt megállított két közmunkás a városban. Feszültek voltak. Az egyiküket régóta ismerem, krízislakással segítettünk neki és párjának.
„Czeglédy úr, tényleg kitör a háború, ha a Neményre szavazunk? Eddig rá akartunk, de többen mondták, hogy akkor kitör a háború.”
Öt percembe került meggyőzni őket, hogy nem, nem tör ki a háború, ha vasárnap a mostani polgármesterre fognak szavazni. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Aztán hazajöttem, megírtam és beadtam a feljelentést.
- Illés Károly a felelős kiadója és szerkesztője azoknak a szombathelyi postaládákba eljuttatott szórólapoknak, amelyek a Fidesz központi üzeneteinek megfelelően azt adják hírül, hogy aki Nemény Andrásra és az Éljen Szombathely! Egyesület jelöltjei szavaz, az a háborúra szavaz.
- Illés Károly és bűntársai ezzel gyakorlatilag háborús propagandát folytatnak, magatartásuk alkalmas arra, hogy Szombathelyen (is) háborús pszichózist alakítsanak ki. Továbbá azt a hamis látszatot keltik valótlan körülményekre utalással, hogy amennyiben Nemény András nyeri a polgármesterválasztást, akkor a közeljövőben bármikor számolni kell háború kitörésével.
- Illésék – így Lenkai Nóra és Hende Csaba is – arra törekednek, hogy a szombathelyiek minél nagyobb részében az a valóságnak meg nem felelő képzet keletkezzék, hogy a város jelenlegi vezetésének újraválasztása bármilyen összefüggésben lenne Magyarország háborúba sodródásával.
Mélységesen szégyelljék magukat! Békétlenséget szítanak és félelmet keltenek szeretett városunkban a hatalom megszerzése érdekében. Az ügyészek meg végre tegyék a dolgukat! Ne féljenek!”
–írta az ügyvéd-politikus.
Csak úgy mint a Fidesz:
Ebben a cikkünkben 18 alkalommal írtuk le a háború szót.
Szerző
Friss
- Megfejtve az éjszakai Orbán-rejtély
- Műsorváltozás: ‘…nem előbb, mint június 8.’ – Ez az új ‘pontos dátuma’ a magyar űrhajós startjának
- Gábor György: ‘vízumot kap a dollár, anyanyelvi igazolást kérünk az eurótól? A jen nyilatkozik szexuális orientációjáról és egyéb szuverenitássértő perverzióiról mielőtt átlépi a magyar határt?’
- Váratlan, de időszerű döntés, kiengedhetik Kiss László óbudai polgármestert az előzeteből
- Polt Péter Sulyok Tamásnál járt és, ha már ott volt, lemondott – Frissítve némi ‘Sulyoksággal’…
- Pörög a film: a HVG, a Telex, a 444, a 24.hu és a Partizán közös kiállása a sajtószabadságért
- Új ‘üzenőfalakat’ akar indítani Semjén Zsolt előterjesztésére a kormány
- Időjárás: tiszta bolondokháza
- ‘…Magyar pénzből szabad hazudni, külföldi pénzből viszont nem szabad igazat mondani’ – Ez Magyarország 2025-ben
- ‘Indul a mandula’ Nagyváradra – Magyar Péter 1 millió lépése a békéért és a nemzeti összefogásért