A szegények, rászorulók, hajléktalanok pellengérre állítása, valamint az őket segítők kigúnyolása, megalázása egyetlen közösség érdekét, fejlődését, jövőjét sem szolgálja.


Gátlástalanul maszatol, álszenteskedik, hazudik az,

aki a szegénységgel, a nincstelenséggel járó gondokon élcelődik, és politikai ideológiai alapon címkézi fel azokat, akik az utcán élők mindennapjait igyekeznek megkönnyíteni. Az éhezőnek ételt adni, a fázóra takarót borítani, irgalom, könyörület és szolidaritás kérdése. Beteges és torz tehát az a megközelítés, amikor a fedél nélkülieket segítőket politikai alapon diszkriminálják, karaktergyilkolásszák, és azt hangsúlyozzák velük kapcsolatban, hogy szembe mennek a saját közösségükkel, amelyik már nem tűri a mocskukban fetrengő hajléktalanokat. ( Mintha minden hajléktalan fetrengene…na ne már.)

Illő és elvárható lenne a 21.században Magyarországon,

hogy a humánum, a szakpolitika és pártpolitika között különbséget tegyenek pl. a média munkásai, és gyatra általánosítások és egyéni megfelelési kényszerek helyett reális képet fessenek a szegénységről.

Az igazság ugyanis az, hogy a valódi segítők nem restek átmeneti fedelet, tisztálkodási lehetőséget, ruhaneműt, élelmiszert, stb. biztosítani, mert pontosan a közösség érdekeit nézik azzal, hogy lecsúszott embertársaikat igyekeznek visszajuttatni olyan állapotba, hogy újra teljes jogú tagjai legyenek a társadalomnak. Természetesen nem minden esetben sikerül. Rengeteg áldozatos és kitartó munkára van szükség, hogy a reménytelenségbe süppedt, utcán élő, testi és lelki betegségekben szenvedő emberek sokaságából akár csak egyetlen egy számára is sikerüljön biztos kiutat találni a nyomorból. Ehhez azonban az elsődleges feladat, az egyén emberi méltóságának helyreállítása (lenne). Nem kívülről, hanem vele együtt, közösen. Nem az önkéntes segítők feladata és felelőssége azonban, hogy a szegénységet, mint társadalmi problémát kezeljék.

Aki tehát az önkéntes és önzetlen munkát végző segítőket diszkriminálja,

ellenük gyűlöletet szít, az végső soron az államot rombolja, mert dehumanizálja a társadalmat, és azokat bélyegzi meg, akik az állam és az egyének terhein kívánnak segíteni.

Mi ez, ha nem a humánum lemészárlása, az elemi szolidaritás elfojtásának szándéka?

Gyanítom, ha köztünk élne ma Teréz Anya,

közellenségként kezelnék azok, akik önös érdekeiket, talmi karrierjüket előbbre valónak tartják, mint a létbiztonságot nyújtó, élhető és szerethető hazát.

Nem szeretném megélni, hogy törvénybe foglalják, hogy az éhezőket etetni tilos, és bűnt követ el, aki szóba áll velük. Nem szeretném megélni, hogy népünk millióit – pusztán azért mert szegények – megfosztják még az emberi méltóságuktól is. A szegények elleni hadjáratra buzdítóknak javaslom, olvassák el újra és újra a Himnuszt és a Szózatot. Ésszel és szívvel. Hátha sikerül megérteniük, miről szólnak.

Egy erős nemzet nem eltiporja, hanem felemeli a szegény sorban élőket. A szegénységet akarja felszámolni és nem a szegényeket. Egy erős közösségben mindenki meglelé honját a hazában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét