Egyikünknek sem lehet mindegy, hogy amikor átlépi az elhíresült kerítésünket, milyen szemmel néznek rá, miután kiderül, hogy Magyarországról jött. A baj azonban még ennél is nagyobb, hiszen amire külföldön rácsodálkoznak, az nekünk a mindennap.

Holland és Belga tévéstábok forgattak

A külföldi tévések Csóka-Szűcs János történetét dolgozták föl, azét ellenzéki aktivistáét,  akit május közepén egy kora reggeli órában gyulai otthonában kereste fel tíz rendőr rémhírterjesztés gyanúja miatt.

- Hirdetés -

Aligha véletlen, hogy a holland és belga tévések figyelmét fölkeltette ez az eset,

amely a magyar rendszerváltás után harminc évvel történt az Európai Unió egyik tagállamában. Hiszen finoman szólva is rendhagyó, ha a rendőrség ilyen számban és erővel, ráadásul ilyen indokkal jelenik meg egy magánháznál; még akkor is, ha a NER tizedik évében járunk, az egypárti-egyszemélyi uralom kiépítésének a vége felé – írta a magyarnarancs.hu.

Házkutattak, informatikai eszközöket foglalták le, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Momentum gyulai aktivistáját előállították, rabosították, kihallgatták.

Csóka-Szűcs „bűne”

az volt, hogy megírta:

a Békés Megyei Központi Kórház gyulai részlegét járványkórházzá minősítették át, és közel 1200 ágyat kiürítettek.

A Gyulai Járási Ügyészség két nap múlva bűncselekmény hiánya megszüntette az eljárást, majd az is kiderült, az ügyben a feljelentést Gyula fideszes polgármestere, Görgényi Ernő tette meg.

A holland és belga tévések Budapesten és Gyulán forgattak,

a riportra több napot áldoztak a stábok. Miután a fővárosban és Gyulán végeztek a munkával, jutott arra egy kis idejük, hogy kötetlenül beszélgessenek Csóka-Szűcs Jánossal. Egymástól függetlenül mindkét stáb azt mondta el a gyulai férfinak, hogy azt hitték, csak egy megdöbbentő ügy miatt jöttek Magyarországra. De szembesülniük kellett egy másik legalább ilyen komoly, váratlan esettel is:

sem a fővárosban, sem Gyulán nem találtak az utcákat járva olyan embert, aki nyilatkozott volna nekik.

Kormány-mondás: Magyarországon sajtószabadság van! Akkor…?

Mi oka lehet ennek a csöndnek és hallgatásnak?

– kérdezték a holland és a belga tévések riportalanyuktól.

Miért félnek az emberek?

A választ, persze, nyilván ők is tudják, még ha nehéz is megérteniük, az Európai Unióban hogyan is lehetséges mindez. Ezzel a tanulsággal mentek vissza a tévések Amszterdamba és Brüsszelbe, elvíve kis hazájukba Orbán Viktor Magyarországának hírét – zárta beszámolóját a portál.

DK

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét