Bulvár
Terminátor és Nerminátor – kommentelték Orbán legutóbbi terelését – Frissítve!
Orbán Viktor miután jelenlétével zavargott az árvízvédelemben keményen dolgozók között a gáton és biztosította népét, hogy minden rendben lesz, meghökkentőnek szánt bejegyzést tett közzé közösségi oldalán. A téma nem új, de arra mindenképpen megfelel, hogy pár percig erről és nem a többi tevékenységéről szóljanak a hírek.
Németh Kristóf után….
A minap láthattuk bicepszméregetését Németh Kristóffal, ám a miniszterelnök nem állt meg itt, újabb kihívásra éhezett. Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy mit szólt a célszemély ahhoz, amikor megtudta, hogy a magyar „fenegyerek” saját kútfőből nyomja az edzést mondván, minek neki személyi edző, majd ő tudja….
„Ez még csak a kezdet!”
Schwarzenegger szombaton feltűnt a külföldi sztárok által frekventált Dérynében is, ahol nemrég még Morgan Freeman vacsorázott, de vele ellentétben Schwarzenegger nem forgat itt filmet, szóval felmerül a kérdés, hogy mit keres mégis itt. A megoldás valószínűleg az lehet, hogy viszonylag közel, Prágában viszont forgatott a héten, a netflixes Fubar második évada miatt érkezett oda.
A hozzászólásokból….
„Milyen jó nekünk. Nem tudtam mi hiányzott. Képes rendbe tenni a lerohadó egészségügyünket és egyéb problémás válságainkat?”
„Ezt is mi fizetjük? Mármint a rendes adófizetők, nem a kedves veje, ugye?”
„Terminátor nagyhatalom leszünk „
„Terminátor és Nerminátor „
„Az új miniszterelnök? Kormányzónak sem volt rossz”
„Amúgy Arnold egész héten prágában forgat a Netflixnek, onnan ugrott le”
„Pocak, stadionok, színészek, zenészek…mint egy gyerek! Nem bakker, te egy miniszterelnök vagy, akinek az lenne a dolga – az egyik- hogy élő vitákon az m1-en az ellenzékkel megvitasd a dolgokat!!!!”
„Swarcit a kormányba !!!”
Frissítés!
Megérkezett az Orbán sportos pasi-saga új fejezete:
„Az edzőpóló otthon maradt, de az edző nem kegyelmezett!”
A gyúrás a budapesti Flex Gymben valósult meg, ami annyira nem is meglepő, mert az edzőterem oldalán egyből Schwarzenegger fogadja az embert, amint aláír egy életnagyságú Terminátor-szobrot.
Csak úgy….
2023 decemberében írtuk: „…nagy meló van abban, hogy napról napra süllyedjen Orbán Viktor TikTok megjelenésének színvonala! Az erős mezőnyben is kiemelkedő a vasárnapi termés, amiben országunk első embere -ami magában is gáz- azzal menőzik, hogy a kifejezetten számunkra fenntartott old-school telefonjában milyen nevek szerepelnek. Az úgynevezett telefonkönyves kihívás keretében a magyar kormány tagjai elmondták, kik a leghíresebb emberek a telefonkönyveikben. Orbán Viktor miniszterelnök azzal húzta követőit, hogy bármikor felhívhatná Emmanuel Macron francia elnököt, Chuck Norris-t vagy Arnold Schwarzeneggert is, de hírességként említette Novák Katát is.
2020-ban pedig ezt: „akit egyszer „megszelídített”, annak nincs menekvés! Az utolsó sajtómegjelenést is kifacsarja belőle a Orbán kommunikációs csapata. Emlékeznek még a feltehetően nem kis pénzbe kerülő, fotókkal bőven illusztrált hírekre, amikben a jó öreg Chuck és a magyar miniszterelnök együtt paroláztak? Akkor Andy Vajna lehetett a mozgatórugó, amit a mai kommunikátorok igyekeznek újratölteni.
Szerző
Friss
- Marco Rossi a magyar-holland meccs előtt
- Steven Seagal kész bevonulni az orosz hadseregbe – Szó szerint életét és vérét adná Putyinért
- Ha nem a Magyar-Hollandra megy, ma még a környékét is kerülje a Puskás-Arénának
- Bruck András: egy nap, amely megrengette…
- Magyar: az Orbán-szeánsz minden pontján villogott a hazugságvizsgáló
- Orbán: meg akarják buktatni a kormányt (…) ha továbbra is itt úriembereskedünk, baleknak néznek bennünket
- Időjárás: hétvége „és még azon is túl”
- Szijjártó nem „Jawohl”, hanem „Haraso”-mentalitású fickó…. – 40 másodperc az alkalmatlanságáról
- A HÉV vezér „aberrált belvárosi libsi”, vagy szivárogtató volt, esetleg…? – Lázárék azonnali hatállyal „megváltak tőle”
- Érdekelnek az ötöslottó nyerőszámai? Segít a mesterséges intelligencia!