Connect with us

Sport

Tervez-e olimpiarendezésre pályázni a kormány?

Megosztás

Fekete-Győr András: „A MOB szerint erkölcsi kötelességünk a 2036-os olimpia megpályázása. Tudni szerettem volna, hogy tervezi-e a Fidesz a 2000 milliárdos Orbáni megszorítások mellett megalomán olimpiai beruházásokra költeni a pénzünket.”

Megosztás

Mint búvó patak ismét felmerült a budapesti olimpiarendezés. Előbb a Nemzetközi Olimpiai Bizottság volt elnökének fia Juan Antonio Samaranch magyarországi látogatásán bíztatta a magyar sportvezetőket, hogy pályázzanak az olimpia megrendezésére. Nem meglepő módon hamarosan a Fidesz szélsőjobb szárnya a Mi Hazánk gondolta úgy, hogy be kell dobniuk a témát.

Az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina nyilatkozott úgy, hogy Magyarország képes olimpiát rendezni

Ennek már a fele sem tréfa, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság újonnan megválasztott elnöke a szintén olimpiai bajnok Gyulay Zsolt egyenesen úgy nyilatkozott, hogy „Jobban meg tudnánk szervezni az olimpiát, mint bárki korábban”.

Magyarországon 2024-2026-ra minden olyan létesítmény el fog készülni, ami szükséges egy olimpia megrendezéséhez – tette hozzá a MOB elnöke, amiben teljesen igaza van. Lényegében az erőltetett létesítményfejlesztés jelzi a lopakodó budapesti olimpiát. Hiába volt a Momentum olimpiarendezési népszavazási kezdeményezése, az akkori 2024-es pályázatot önként visszavonatta Orbán Viktor miniszterelnök és az egész „álomgyilkosságot”, az akkor még parlamenten kívüli ellenzéki párt nyakába varrta.

Sok víz lefolyt azóta a Dunánk, ráadásul a 2017-es erőltetett vizes világbajnokság megrendezése után idén ismét beugrottunk és vállatuk egy újabb vébé megrendezését, ráadaásul az úszók, műugrók, szinkronúszók és vízilabdázók 2027-ben ismét visszatérnek Budapestre.

2023-ban atlétikai világbajnokságot rendezünk

Szóval lassan minden sportlétesítmény elkészül a virtuális budapesti olimpiára, csak közben a nemzet fővárosa gatyásodik le. Egyre rosszabb minőségűek a fővárosi utak, sosem fogyunk ki a dugókból és a tömegközlekedés sem fejlődik a kellő ütemben.

Egy jó példa, hogy miközben a Népligetben a multifunkcionális óriási sportcsarnok 116 milliárd forintba került, addig a szomszédban lévő felüljáró már katasztrófális állapotban van. A Duna partján hamarosan elkészülő csodálatos atlétikai stadion is hasonló sorsra juthat. A közútfejlesztés még várat magára.

Hétfőn az Országgyűlésben az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnök válaszolt a kormányfőhöz intézett kérdésekre

Fekete-Győr András (Momentum) azt mondta, „történelmi nehézségek idején az egyetlen helyes viselkedés az őszinteség”, és azt kérdezte, titkol-e a miniszterelnök valamit az ország elől, van-e olyan szándéka, hogy „megalomán olimpiai beruházásokra költse a magyarok pénzét?”

Felidézte, a Momentum 2024-es budapesti olimpiáról tartott „NOlimpia” kampánya után Orbán Viktor nem engedte, hogy népszavazáson döntsenek a magyarok a budapesti olimpiáról. Megítélése szerint Magyarország nem tudta volna kifizetni a 2024-es olimpia rendezésének költségeit.

Ezek után most, a gazdasági válság idején és a megszorító csomag bejelentése után a Magyar Olimpiai bizottság közölte, hogy a „2030-as olimpiát megpályázni erkölcsi kötelesség”. Fekete-Győr a „nyelvbotlását” szinte azonnal korrigálta 2036-ra.

„A MOB szerint erkölcsi kötelességünk a 2036-os olimpia megpályázása. Tudni szerettem volna, hogy tervezi-e a Fidesz a 2000 milliárdos Orbáni megszorítások mellett megalomán olimpiai beruházásokra költeni a pénzünket. Továbbá az is érdekelt, hogy ezúttal megkérdezik-e a magyarokat, hogy képesek és hajlandóak-e ezermilliárdokat fizetni a budapesti olimpiáért. A kormányfő érdemi válasz helyett csak kicsinyeskedni tudott, de ez legyen az ő baja.”

Fekete-Győr András

Orbán Viktor válaszában azt mondta, 2030-ban nem lesz olimpia, tehát a vád, hogy a 30-as olimpiára pályáznánk, azért sem lehetséges, mert olyan nincs”.

A 2032-es olimpiának már van rendezője, így legközelebb a 36-os olimpiáról lehet beszélni, „e tekintetben pedig állok majd rendelkezésére, ha akkor még ön is itt lesz velem együtt” – fogalmazott Orbán Viktor.

Nevetséges volt a felelős kormányfő megfutamodása a kérdésben. Ha a kormányzat, „fű alatt” előkészíti a lehetséges budapesti olimpiát, akkor fel is vállalhatnák a dolgot és megkérdezhetnék az ország lakosságát vállaják-e egy olimpia megrendezésének brutális kötlségeit, ami mai árakon már az 5000 milliárd forintot is meghaladhatja.

Forrás: MTI

Samaranch olimpiarendezésre bíztatja Magyarországot

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük