Connect with us

Kék fény

Tettlegességig fajult a kínai akkumulátorgyárról szóló közmeghallgatás Debrecenben

Megosztás

A bekiabálásokkal, skandálással, tapssal többször megzavart rendezvény negyedik órájában egy feldühödött férfi arcul ütött egy asszonyt, aki épp azt kiabálta, hogy hallgassák meg egymást.

Megosztás

Tettlegességig fajult a kínai akkumulátorgyárról tartott közmeghallgatás pénteken Debrecenben: a bekiabálásokkal, skandálással, tapssal többször megzavart rendezvény negyedik órájában egy feldühödött férfi arcul ütött egy asszonyt, aki épp azt kiabálta, hogy hallgassák meg egymást.

A dulakodás után az asszonyt az egészségügyiek látták el, a férfit a biztonsági szolgálat kivezette és átadták a rendőrségnek

A több mint hat órán át tartó közmeghallgatás elején Rácz Róbert, Hajdú-Bihar vármegyei főispán jelezte, hogy a közmeghallgatást a tervezett beruházás környezeti hatásvizsgálati eljárása keretében tartják.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a hatósági engedélyezési eljárás még nem fejeződött be, február 13-ig tart, és arra kérte a résztvevőket, fogalmazzák meg kérdéseiket, mert minden észrevételre reagálnak, mint ahogy arra a 150 kérdésre is, amelyet eddig írásban nyújtottak be különféle civil szervezetek.

Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője azt kifogásolta, hogy Debrecen polgármestere nem vesz részt a közmeghallgatáson, mert szerinte ő tudna a legtöbb kérdésre választ adni. Úgy érzékeli, a debreceniek mereven elzárkóznak ettől a beruházástól. Azt kérdezte, hogy gyár tevékenysége kapcsán rákkeltő anyagok rövid időn belül bekerülhetnek a debreceniek szervezetébe az ivóvíz vagy a növények, illetve az állatok húsa elfogyasztása révén. Azt kérdezte még, hogy bevonhatók-e az eljárásba civil szakértők.

Rácz Róbert válaszában elmondta, a hatósági eljárás részeként írásban is lehetett kérdéseket feltenni, amelyeket a hatóságnak meg kell válaszolnia. Megemlítette, hogy egy debreceni szervezet 45 kérdést küldött (a Civil Fórum Debrecen Egyesületre célzott), melyeken látszik, hogy szakértők bevonásával íródtak, ebből is látszik, hogy ily módon van lehetőség civil szakértőket bevonni az eljárásba. 

Hajduné Kovács Mária Mónika, a hajdú-bihari kormányhivatal környezetvédelmi főosztályának vezetője azt mondta, a teljes környezetvédelmi, katasztrófavédelmi, vízügyi hatósági dokumentáció elérhető a nyilvánosság számára. 

„Magyarországon csak olyan gyár kaphat engedélyt, ami nem környezetszennyező”

– mondta a szakember, jelezve, hogy a környezetszennyezés nem egyenlő a környezetterheléssel; a szavait hangos bekiabálások kísérték.

A résztvevők sérelmezték, hogy kész tényekről tájékoztatják őket, nem adtak nekik választási lehetőséget, és hosszan skandálták „nem hagyjuk!”

Debrecen
Fotó: Kandert Szabolcs / Dehir.hu

Hajduné Kovács Mária Mónika arra kérte a résztvevőket, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseiket fogalmazzák meg, de azt a választ kapta: „nem szakmai vitát akarunk, nem akarjuk ezt a gyárat”.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke azt kifogásolta, hogy munkanapon, nap közben tartják a közmeghallgatást. Közölte, a Déli Gazdasági Övezetben három veszélyes gyár épül, a szeparátorfóliagyár, a katódgyár és az akkumulátorüzem. Az iránt érdeklődött, hogy készül-e a három üzemre együttes hatástanulmány. Azt ígérte, az LMP országos népszavazást kezdeményez az akkumulátorgyárakról, a tervek szerint februárban adják be a kérdést.

Mándi László, a Momentum önkormányzati képviselője azt követelte, a városvezetés kezdeményezzen népszavazást a kérdésben, majd azt kérdezte, biztosítanak-e olyan pénzgaranciát a városnak, hogy amennyiben valami probléma történik, abból azt tudják fedezni addig, amíg a biztosítási eljárás tart.  

Hosszú órákig tartó, bekiabálásokkal tarkított vita után hangzott el néhány felvetés a gyár várható környezeti hatásairól, az esetleges talaj-, víz- és légszennyezésről, ezekre a jelen lévő szakértők válaszoltak.

A kormányhivatal főosztályvezetője végezetül a környezetvédelmi hatósági eljárás várható eredményéről azt mondta: ez zárulhat azzal, hogy kiadják az engedélyt, de azzal is, hogy elutasítják.

Forrás: dehir.hu

Újabb botrány a Debrecenbe tervezett kínia akkumulátorgyár körül

Szerző