Connect with us

Kerítésen innen

Tévézz, magyar! Nemzetünk Ákosa, Eperjes, Vidnyánszky és Bayer Zsolt is közpénzből megtámogatva gyárthat-rendezhet tévéfilmet, sorozatot

Az Elkxrtuk "sikerén" felbuzdulva új produkciót finanszírozunk mi mindannyian, ezúttal a Rákosi-korszakról
Megosztás

Televíziós forgalmazásra készülő produkciók támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A döntés értelmében hét tévéfilm és nyolc kisjátékfilm gyártása, valamint három tévéfilm és tizenkilenc sorozat fejlesztése kezdődhet.

Ákos a taxisokról…..

Új tévéfilm tartalomfejlesztésére és gyártására kapott támogatást mások mellett Zomborácz Virág és Eperjes Károly, csak gyártásra Goda Krisztina és Pacskovszky József. A Nemzeti Filmintézet honlapján tételesen is olvasható a támogatott produkciók listája. A kisfilmes mezőnyben 77 millió forintot osztottak szét.

Rövidfilmes rendezőként mutatkozhat be Kovács Ákos zenész, aki A Taxis című filmtervvel pályázott.

A hivatalos szinopszis így szól:

A taxis felveszi utasát a pesti hídfőnél, és folyamatosan monologizál, amíg a végcélhoz érnek, de az út nem (csak) Budapesten át, hanem a magyar félmúlton keresztül vezet.

Szintén újra a kamera mögé állhat Vidnyánszky Attila,

aki korábban már megrendezte A szarvassá változott fiú és a Liberté ’56 című filmeket. Most tévésorozat-ötlettel pályázott:

a Pro Libertate a Rodostóban haldokló II. Rákóczi Ferenc fejedelem visszaemlékezése kalandos életére, a gyermekkortól a kuruc szabadságharc végéig.

Lajos Tamás, az SZFE új kurátora cége 6 filmet gyárt

A 444 vette észre, hogy a Filmintézet hat olyan produkciót támogatott, amelyet Lajos Tamás producer valamelyik cége gyárthat. A Színház- és Filmművészeti Egyetem új kuratóriumának egyik tagja bábáskodhat a kuratóriumot vezető Vidnyánszky sorozatterve mellett a Szegény Sudár Anna című, tartalomfejlesztési támogatást nyert tévéfilm felett is, amit Koltay Gábor (Honfoglalás) rendezhet. A Haydn – Verszália Mestere című sorozatterv a barokk kor két nagy alakját, Esterházy Miklóst és Joseph Haydnt állítja a középpontba. Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyvéből készítene sorozatot, ezt is Lajos gyártja majd, ahogy Az ötvenes évek és a szex című sorozatot is. Utóbbinak a rendezője Goda Krisztina, aki Lajos Tamással közösen tévéfilmes támogatásra is pályázott, és közel 300 millió forintot nyertek az Ida regénye című Gárdonyi Géza-adaptációra.

Giga sorozatterv-támogatások

Koltai Lajos Töretlen akarattal címmel világháborús szerelmi történet forgatókönyvét dolgozhatja ki, Szász Attila, Ujj Mészáros Károly, Gárdos Péter és Sándor Pál pedig Szemérmetlen történetek címmel adtak be közös sorozatterv-pályázatot.

az „egyedi döntések” elnevezésű pályázatok között két tévéfilm kapott többmilliós támogatást

– írta meg a 24.hu.

Bayer-Kálomista páros

Csuja László és Nemes Anna A teremtés koronája című pályázata több mint 216 millió forintból készülhet majd el, míg az Orbán Balázs nyomában közel 300 millió forint (pontosan 299.999.700 forint) támogatást kapott.

Az utóbbi produkció rendezőjeként Bayer Zsolt van feltüntetve. A pályázatot pedig Kálomista Gábor, a 19. századi erdélyi íróról szóló film producerének cége, a Mega Film Kft. nyújtotta be.

Egyszóval, aki ezek után mégis a Modern Családot, vagy a Kártyavár epizódjait nézi vissza, az vessen magára!

koronavírus

Szerző