TGM öt évvel ezelőtti helyzetelemzésének mai margójára

Öt évvel ezelőtt a hvg.hu adta közre Tamás Gáspár Miklós helyzetelemzését a mai magyarországi politika állapotáról. Dolgozatának csak egy kisebb részéről szeretnék most véleményt mondani, nevezetesen az alábbi bekezdésről, meg ami még esetlegesen hozzá kapcsolódik a terjedelmes, nem könnyen emészthető cikkből.

A szekta

„A DK: szekta. A vezérkultusz tartja össze. A DK áll a legközelebb a neoliberális médiasztárok gondolatvilágához, őket azonban riasztják a szektásság és a fanatizmus eltéveszthetetlen szociokulturális jegyei. Jól szervezett, összetartó erő, lelkes aktivistákkal. Vezetője tehetséges ember, aki azonban gyűlöletfutamokon kívül nem sokat mond (pedig tudna), s akinek aggasztóan kevés érzéke van a parlamentarizmushoz. (Az egyetlen színvonalas és lelkiismeretes ellenzéki képviselő: Schiffer András.)”

Persze nem várható el a filozófustól, hogy kimerítő részletességgel elemezze az őszödi beszéd igazságtartalmát, hiszen ő már 1989-ben a Beszélőben megírta híres, „Búcsú a baloldaltól” c. dolgozatát. De azért baloldali vénája miatt, bármilyen vérátömlesztésen is ment keresztül az eltelt huszonöt esztendőben, valamivel több szolidaritás is elvárható lett volna tőle, semmint egy bekezdésben említse a DK-val Schiffert.

Azt, hogy a DK szekta lenne, persze nem minden alap nélkül állapítja meg, de a vezérkultusszal azért csínján bánhatna. Jobb lett volna, ha ezt inkább a Fidesznél domborította volna ki egyedül, mert még azt gondolja az ember, hogy előítéletessége miatt tette azt csupán a DK-nál.

A DK-t a vezérkultusz tartja össze szerinte, de ez nem más, mint az ő téves helyzet felismerése. A Gyurcsány imádatnál ebben a pártban ugyanis sokkal erősebb a szocialistákban való csalódás keltette összetartás. A korrupciós jelenségek, a párt őszinte megújulásában való részvételi képtelenség okozta sebek sokkal mélyebb összekovácsolódást jelentenek a vezérelvűségnél.

A pártelnök személyiségének varázsa is erre épült rá és nem fordítva. A szektásság és a fanatizmus stigmáit csaliként a populista jobboldal tűzte horogra a karaktergyilkossággal együtt, és erre maga TGM is ráharapott rendesen.

Mi volt kártékonyabb ennek az országnak?

Gyurcsány gyűlöletfutamairól és parlamenti érzéketlenségéről beszélni pedig nem más, mint TGM schifferizmusának fertőzöttségi jeleit továbbadni. A „zöld baloldal” eszmeisége szinkronizálva hajaz az LMP zöld politikájára, ami pedig az egyetlen színvonalas és lelkiismeretes jelző használatát illeti az LMP frakcióvezetőjével kapcsolatban, azok eredete is valahol ide vezethető vissza.

TGM szót sem ejt a DK frakció nélküliségének okairól, szűkre szabott parlamenti lehetőségeiről, azaz elfogultsága itt is nyomon követhető.

Szépen vagyunk, mondhatom. A „mélyen jobboldali” Gyurcsány-kormányra vonatkozó megállapítás ékes bizonyítéka TGM elfogultságának. Így aztán nem is csoda, hogy nála Schiffer volt a pozitív példa, Gyurcsány meg a negatív.

TGM sorsa ebben a cikkében visszaköszön és csúcsra fut a DK megítélésében. A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének ismert alakja, az SZDSZ rendszerváltó ügyvivőjeként, később, mint a Szociális Charta megalapítója, hosszú utat tett meg a zöldekig. Később már liberálisnak sem tartva magát, kijelentette, hogy Magyarország egy rasszista állam, így aztán elkeseredettsége, szkeptikussága érthető és nyomon követhető.

Kár, nagy kár, hogy Schiffert ajnározva és a DK-t lejobboldalazva észre sem veszi, hogy miközben arra hívja fel a figyelmet, hogy Orbán a kisebbik rossz a Jobbikkal szemben, maga is ezzel az írásával, a nagyobbik rossz malmára hajtja a vizet! Érdekes lenne ma TGM véleményét tudni arról, hogy szerinte mi volt kártékonyabb ennek az országnak. Gyurcsány, a tévedéseivel és azt beismerő, önkritikus, reformot követelő őszödi beszédével együtt, vagy a Jobbik XXI. századi, cukiság előtti förmedvényei? Lehet választani!

Kapcsolódó:

Kinek van igaza? – Gyurcsány kontra TGM