Connect with us

Banánköztársaság

Thomas O. Melia: Orbán nem tud megszökni az igazságszolgáltatás elől

Megosztás

Thomas O. Melia, 2010 és 2015 között, az Egyesült Államok külügyminisztériumának helyettes államtitkára volt. A volt politikus már korábban is bírálta az Orbán-rezsimet, ostorozta a Fidesz hatalomgyakorlását. Emlékezetes, amikor a Fidesz Brüsszelbe buktatott EP képviselője, Deutsch Tamás, nem éppen úriember módján – persze nem is az – reagált Melia egyik bírálatára: „”Ki a fasz az a Thomas Melia? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont?”

orban
Megosztás

Thomas O. Melia, 2010 és 2015 között, az Egyesült Államok külügyminisztériumának helyettes államtitkára volt. A volt politikus már korábban is bírálta az Orbán-rezsimet, ostorozta a Fidesz hatalomgyakorlását. Emlékezetes, amikor a Fidesz Brüsszelbe buktatott EP képviselője, Deutsch Tamás, nem éppen úriember módján – persze nem is az – reagált Melia egyik bírálatára: „”Ki a fasz az a Thomas Melia? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont?”

Thomas O. Meliával, a 168 óra című hetilap készített interjút. Talán olvasóink számára is érdekes lehet, hogyan látja ma Orbánt és hatalmi rendszerét, a volt külügyi vezető.

Melia úgy gondolja, a magyarországi korrupció valós történetei

– beleértve a visszaéléseket az uniós forrásokkal, amelyek éppen a miniszterelnök belső köre és családja számára hoznak előnyöket, és amely esetekkel a kormány és az általa uralt bűnüldöző hatóságok nem foglalkoznak – végül világossá válnak majd az egész világ és természetesen minden magyar számára is. Ez csak idő kérdése:

„Orbán nem fog tudni megszökni az igazságszolgáltatás elől, még akkor sem, ha az őt érintő történelmi ítélet akkor fog megszületni, amikor már csak az unokái olvashatják el, miféle bűnöket követett el.
Ha viszont előbb eljön a számvetés ideje, akkor abban reménykedhet, hogy lesz egy hely, amely menedéket biztosít számára. Lehet, hogy lesz egy szép kertes dácsája Oroszországban vagy Kazahsztánban, azokon a helyeken, amelyeket annyira csodál. Persze az is lehet, hogy számára lesz egy lágyabb menekülőút, mint azoknak az üzleti partnereinek, akik részt vesznek az ügyleteiben. Nekik tényleg komolyan aggódniuk kell a jövőjükért Európában.”

thomas_melia

fotó: 444.hu

Sajnálatosnak tartja,

hogy abban az időszakban, amelyet az elmúlt kilenc év jelentett Magyarországon, az egyik visszatérő súlyos probléma a szólás- és véleményszabadság elnyomása volt:

„A folyamatos médiafelvásárlások, illetve a független és magánhírforrások bezárása, a nyilvánosság csatornái feletti totális ellenőrzés és befolyásszerzés, amelyet a kormánypárt és körei hajtanak végre, mind-mind a Kádár-rendszert idézik, ma egy kicsivel több üzleti lehetőséget és utazási esélyt engedve a magyaroknak.”

Frissítve! Thomas Melia nem érti, hogy tűrhetik ezt a magyarok

A szakember nem kímélte Orbánt,

amikor a törvénykezésről, a civilekkel szembeni kormányzati, szerinte jogtalan, fellépésekről beszélt

„Más szempontból a szabad véleménynyilvánítás elnyomására tett erőfeszítések magukban foglalják azokat a drákói törvényeket, amelyeket 2017-ben, majd pedig 2018 júniusában fogadtak el a magyar Országgyűlésben, hogy kriminalizálják a civil szervezetek munkáját, különösen azokét, amelyek humanitárius vagy jogi segítséget nyújtanak a menekülteknek. Az összes magyar menekültnek és leszármazottaiknak szerte a világon könnybe lábad a szemük, amikor meghallják ezeket a budapesti intézkedéseket. „

Fontosnak tartotta megemlíteni a felháborodását,

amelyet a Konrád György és más írók elleni sorozatos támadások miatt érez. Konrád az elmúlt hónapokban ismét céltáblájává lett olyan trollok támadásainak, akik a becsmérlő hivatalos nyilatkozatokat visszhangozzák:

„Konrád az egyik leghíresebb, a kommunizmus idején üldözött magyar író, aki vezető szerepet játszott a magyar kulturális és politikai életben, mióta 1990-ben véget ért a kommunizmus időszaka Magyarországon. Olyan világhírnevet szerzett, hogy a nemzetközi írószövetség közössége őt választotta meg a nemzetközi PEN elnökének, így 1990 és 1993 között ő vezette a világszervezetünket. Nagyon szomorú, hogy a mai magyar kormány csatlósai támadják a 85 éves Konrád Györgyöt, ahelyett hogy tiszteletüket fejeznék ki élete és nemzetért végzett munkája iránt.”

Thomas O. Melia: Magyarország a demokratikus teljesítmény tekintetében sereghajtó

Melia várja a májusi EP választást,

kíváncsi arra, hogy a magyar politikai paletta új szereplői, hogyan szerepelnek:

„Kíváncsian várom a kampányt, amely lehetőséget ad új politikai formációk megjelenésének, úgymint a magyar Momentum, amely érdekes kísérlet. És remélem, ha ismét vállalja a jelöltséget és újra is választják Deutsch Tamást régi barátomat a Twitteren, elkezdi majd kivenni a részét az európai parlamenti munkából, és képviselni azokat a választókat, akik támogatják.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük