Ti tényleg azt hiszitek, lesz egy hét múlva valami?

Tegnap álltam a Bajcsy-Zsilinszkyin és néztem, ahogy lassan leáll a forgalom és átveszik az uralmat az emberek az utca felett.

Vége lett a zenének és hazamentek a legények

Először csak a rendőrségi felvezetés villogó fényei tűntek fel a Deák tér irányából, és emberek kezdtek szállingózni a Kossuth tér irányába minden felől, ismerősök és ismeretlenek jöttek oda hozzám köszönni, miközben fotóztam az egyre jobban közeledő és egyre hangosabb egybefüggő tömeget.

Aztán egyszer csak odaért a menet eleje és valahogy eltűnt az idő. Néztem a békésen vonuló embereket, az arcokat, öregeket, fiatalokat, nőket, férfiakat. Beszélgetés foszlányok, nevetés, düh hangjai olvadtak egybe, és néha mindent elnyomó hangerővel, hogy beleremegett az utca zúgott az „ORBÁN TAKARODJ” és „MOCSKOS FIDESZ”!
Árpádsávos keveredett unós zászlóval, az utcán újra egybeforrt a nemzet, és bár néha nyeltem, amikor láttam a leszerepelt közéleti figurákat a tömegben, de ez most végre nem róluk szólt, hanem egy átvert és megalázott nemzetről, ahogy sok tízezer ember nyilvánította véleményét pártszínektől függetlenül.

Nem tudom mennyi ideig figyeltem, fotóztam a vonuló tömeget, végtelennek tűnt az idő, és az emberek sokasága, soha véget nem érőnek a tiltakozók száma. Bár már tudtam, hogy a Kossuthra lehetetlen a bejutás, csatlakoztam én is pár ismerőshöz, hogy porszem létemmel kivegyem a részem a közös akarat kinyilvánításában!