Connect with us

Ez a nap

Tiborczék a Microsoft-botrányban is

mészáros
Megosztás

Az amerikai hatóságok 25 millió dollárra büntették a Microsoftot a szövetségi antikorrupciós törvények megszegéséért. Magyarországi leányvállalatuktól ugyanis két-háromszoros áron vásároltak szoftvereket magyar állami szervek, köztük a NAV, a háttérben pedig egyértelműen vesztegetés húzódik meg.

A gyanú szerint

az ügyletekben szerepe volt Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak is, aki ezért egy cégén keresztül több százmillió forint jutalékot kapott.

Ahogy azt Arató Gergely Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese hírül adja, a DK írásbeli kérdést intézett a pénzügyminiszterhez: vajon állt-e a beszerzések idején, 2013-15 között bármilyen jogviszonyban a NAV-val Tiborcz István informatikus fivére, Péter. És ha igen, közreműködött-e az ügyletben.

Még egy Tiborcz

A kérdésre a most közzétett amerikai jelentés már választ is ad: a szoftverbeszerzésekkel kapcsolatos több dokumentumon a NAV akkori informatikai osztályvezetőjeként az ő aláírása szerepel. A DK tehát a korábban ismeretlen tettes ellen tett följelentését a napvilágra került tények alapján kiegészíti, hogy az személy szerint Tiborcz Péter ellen irányuljon.

A vejétől (is) bűzlik a hal.

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük