Connect with us

Ez a nap

Tipikus tavasz!

tél
Megosztás

Tavasz ide, tavasz oda, vasárnap hidegfront éri el hazánk térségét. A délnyugati országrész kivételével már reggeltől erősen felhős idő várható.

Ilyen egy vasárnapot?

– Az ország ÉNY-DK irányú, középső sávjában, azon belül is délelőtt inkább északnyugaton, délután inkább délkeleten van a legtöbb esélye eső előfordulásának. Ebben a térségben is időszakosan, gyengén esik. Itt-ott az ég is megdörrenhet. Jelentősen, 7-10 fokot visszaesik a hőmérséklet.

– Az északkeleti országrészben is felhősödés várható ugyan, de eső, zápor, csak elvétve, kevés helyen valószínű, jellemzőbbnek ígérkezik a csapadékmentes idő. Itt is csökken a hőmérséklet.

– Az ország délnyugati harmadán, délelőtt változó, szakadozott, áttetsző felhőzet melletti bujkáló napsütéses, kissé fülledt idő ígérkezik. Oda a déli, délutáni órákban érkezhet a csapadék záporokkal, esetleg zivatargócokkal.

Délután feltámad, nyugaton és keleten megerősödik az É-i szél. Az esti órákra várhatóan nagyrészt átvonul felettünk, D felé távozik a csapadékmező, észak felől felszakadozik, lecsökken a felhőzet.

Éjjel csillagfényes, gyengén felhős idő várható. A Dunától keletre erős, olykor viharos, másutt élénk lökésekkel kísért ÉK-i szél fúj. Hideg lesz a hajnal, északon, kis körzetekben gyenge fagy is előfordulhat.

Hétfőn napos, de szeles idő lesz. Délelőtt a Dunántúlon élénk, másutt erős, a Tiszántúlon olykor viharos lökések kísérik az ÉK-i szelet. Délután várhatóan mérséklődik, de keleten még élénk marad a szél. A hőmérséklet az évszakos átlag köré, a keleti országrészben pár fokkal az alá várható, de hűvösnek érezhetjük, mert a szeles idő rontja a hőérzetet.

Éjjel ismét megerősödhet az ÉK-i szél. Északnyugaton, illetve északkeleten maradhat mérsékeltebb a légmozgás. Csillagfényes, hideg időre van kilátás. Hűvös lesz a hajnal. Északon, a szélvédett völgyekben fagypont köré hűlhet a levegő.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):

vasárnap délután délnyugaton +21 – +25, északkeleten +14 – +17

hétfő reggel +1 – +8 fok, északon, foltokban fagypont körül,

hétfő délután délnyugaton +17, északkeleten +13 fok körül alakul.

Így folytatódik a héten a tavasz

Kedden élénk, gyakran erős É-ÉK-i szél mellett várhatóan folytatódik a napos, csapadékmentes, de kissé hűvös, pár fokkal az évszakos átlagnál hűvösebb idő. Elvétve, a déli határvidéken nem kizárható futó, jelentéktelen zápor előfordulása.

Szerdán, csütörtökön előreláthatólag legyengül, de keleten még élénk maradhat az É-ÉK-i légmozgás. Folytatódik az alapvetően napos, csapadékmentes időjárás. Kis körzetekben gomolyfelhősödés zavarhatja olykor a napsütést. Fokozatosan melegszik az idő, évszakos átlag köré várható a hőmérséklet.

– Pénteken várhatóan D-ire fordul, de gyenge marad a légmozgás. Fokozódik a nappali felmelegedés.

– A jövő hétvégére – az átlagosnál még nagyobb bizonytalansággal, de – változóan napos-felhős, a megelőző napoknál és az évszakos átlagnál pár fokkal melegebb idő ígérkezik. Szombat este, éjjel, illetve vasárnap megnő az esély záporok, zivatargócok kialakulásának.

Közlekedés meteorológia

Vasárnap kisebb eső, zivatargócok és élénkülő É-i szél nehezíti a közlekedést. A csúszós utakon a féktávolság akár 10-30 méterrel is megnőhet. A haladási sebességet jelentősen csökkenteni kell.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük