Connect with us

Bulvár

Tiszta Amerika! – Fegyverrel fenyegette a rendőröket, súlyos sérüést szenvedett amikor rálőttek

Megosztás

Tiszta Amerika! A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányágra  június 6-án délután bejelentés érkezett arról, hogy Becskén, egy ott lakó 58 éves férfi bántalmazott egy idős bácsit, aki megsérült. A Balassagyarmati egyenruhásaok haladéktalanul a helyszínre siettek. A kocsma előtt megtalálták a testi sértés elkövetésével gyanúsítható férfit, aki a rendőrök láttán két maroklőfegyvernek látszó tárgyat vett elő zsebeiből, majd az egyenruhásokat azzal fenyegette, hogy lelövi őket.

Lövések dördültek

A járőrök többször is felszólították, hogy dobja el a fegyvereket, de a szemmel láthatóan felindult férfi ezeknek nem tett eleget. Ekkor az egyik rendőr szolgálati fegyverével figyelmeztető lövést adott le a levegő irányába, amire a férfi az egyik a fegyvert eldobta, azonban a másikat lövésre emelte a vele szemben álló egyenruhások felé. Erre  egy célzott lövést adotk le felé a rendőrök, amely a csípőjén  sebesítette meg a hadonászó férfit.

A súlyos, ám nem életveszélyes sérülést szenvedett támadót a járőrök megbilincselték, majd a mentők – ellátását követően – rendőri őrzés mellett kórházba szállították.

A parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőri intézkedés, valamint a kényszerítő eszközök alkalmazása – így a lőfegyverhasználat is – jogszerű, szakszerű és arányos volt.

Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytat eljárást- írta meg az esetet a police.hu.

Ezek után csak megismételni tudjuk, hogy: Tiszta Amerika

Letartóztatásban

A Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint:

Az ügyészség indítványának megfelelően a nyomozási bíró fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt letartóztatta a férfit.

„A gyanúsított terhére rótt bűncselekményt a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.”

Mint ismert, a megalapozott gyanú szerint a rendőrök 2023. június 6-án, egy bűncselekmény feltételezett elkövetése miatt keresték az ötvenes évei végén járó férfit. A férfi telefonon azt üzente élettársa kihangosított mobilkészülékén keresztül a rendőröknek, hogy ha utána mernek menni, akkor le fogja őket lőni.

Ezeket olvasta már?

Szerző