Most, hogy bejelentkezett főpolgármester-jelöltnek Schmuck Andor (Tisztelet Társasága) és arról pampogott, hogy meg kellene köszönni Tarlós Panzának Budapest „egyben tartását”, a múlt ködéből felbukkant régi nünükém: a tisztelet… Más szóval: a tekintély.


Tiszteletet a magyaroknak

Mert vissza-visszatérő, követelődző mondata a fideszes propagandának: „tiszteletet a magyaroknak”. Gyakori fordulat Orbanisztán vezére szónoklataiban is, hogy az általa irányított hatalom olyasmit tett, ami „tiszteletet parancsol”. Tényleg? Vagy csak szeretnék, hogy képzeljük? Nos, a tisztelet (főnév) jelentései a Wikiszótár szerint:

„1. Csodálat érzése valaki iránt a tulajdonságai, tudása vagy hozzáértése miatt. (Nagy tisztelettel van a tanára iránt).

2.Valaki iránt tanúsított nagyrabecsülés.(Nagy tisztelettel viseltetnek iránta az emberek. Nagy tiszteletben tartja a főnökét).

3. Külső jel, mely által valaki iránt nagyrabecsülésünket nyilatkoztatjuk ki. (Tisztelettel közeleg valaki felé).

4. Üdvözlet. (Tiszteletet küld valakinek).”

A csodálat vélt vagy valós okai

Vajon kik azok, akik a tulajdonságai, a tudása vagy a hozzáértése miatt csodálják Őexcellenciáját, Nagyralátó és Nagytiszteletű Orbán Orbánt, Végvár Kapitányát, a Centrális Erőtér Centrumát, a NER Rendszerurát, Orbanisztán Hadainak Vezérét, a Legeurópaibb Dezoxiribonukleinsavat, a Legkeresztényebb Hit Őrzőjét? Nem lehet tudni, hogy a Fidesz-KDNP-re, a NER-re és így végső soron az ő Viktorukra szavazók közül hányan is éreznek iránta őszinte csodálatot.

A rokonok, barátok, harcostársak, hűbéresek egyre világosabban látszó, milliókban, milliárdokban is mérhető érdekből, a vazallusok vazallusai már inkább csak egzisztencia-féltésből, a schengeni határon túliak az uniós útlevélért, a szabad utazásért, a jobban fizető munkavállalásért, a páriák pedig létérdekből (közmunka, zsák krumpli, pár kiló hús, mázsa tűzifa) „istenítik”, és adják a voksukat. Persze vannak igazi hívők is – hisz’ fideszesnek lenni inkább vallás, mint bármi más –, meg túlfűtött, kézcsókkal hódoló rezsicsökkentett harci nagyik, akik imádják, ha valaki „mer nagyot álmodni”. Kérdés, mikor esik le a tantusz, hogy nekik abból a bizonyos „nagy”-ból csak a várólista hossza, meg a hús, a kenyér, a sajt, a zöldség áremelkedése és magasan felejtett áfája jutott… A kötelező tiszteletadásra vezényelt bölcsisekkel, ovisokkal, kisiskolásokkal és a vágósnittre érett „helló röfikkel” ne számoljunk, elvégre ők (még?) nem szavaznak.

Az érzés érzése és az érzés tanúsítása

Szóval, ami „a magyarokat” illeti, a szavazatarányból arra tippelhetünk: sacc/kábé a felükről bizton állítható, hogy egyáltalán nem csodálják se a tulajdonságai, se a tudása, se a hozzáértése miatt. Sőt, ellenkezőleg.

Ami a nagyra becsülést és annak külső jeleit illeti: nem láthatunk a lelkekbe, de nyilván senki nem kétli, hogy az érzés érzése és az érzés tanúsítása, külső jelzése között sokszor mély a szakadék. Gondoljunk csak a példamondatra „Nagy tiszteletben tartja a főnökét”… Azaz illően köszön, előreengedi az ajtónál, nem vág a szavába, buzgón bólogat, ha ő beszél, hálásan megköszöni a jutalomfalatot, a prémiumot. De főleg a pár nap rendkívüli szabadságot. Amikor is a harmadik fröccs után már őszintén elmondja ivócimboráinak, hogy mit is érez a nagyra becsült avagy dilettáns, pökhendi, rongyrázó, smucig, akarnok főnöke iránt, aki a világ legjobb főnöke avagy akitől olykor az elfojtott dühtől viszket, olykor meg a szorongástól izzad a tenyere…

Parancsszóra nincs tisztelet

Végül maradna aggályok nélkül a negyedik lehetőség: az üdvözlet. Azért viszont mégsem kéne Orbanisztán urainak se innen plakátolva üzengetni, se Brüsszelben házalni, kuncsorogni. Onnan ugyanis nem csak a zsét kapták meg eddig „a magyarok”, de korábbi teljesítményeik alapján, a kellő tiszteletet is. És kapnák eztán is, ha be nem bizonyosodna, hogy az uniós pénzek javát lenyúlták, a tiszteletet pedig eljátszották az ország hatalmasai. Akik a jövő helyett a múlt század 30-as éveibe térítik vissza az országot, s akik ahelyett hogy védenék a nemzet szellemi értékeit, a tudomány, az oktatás, a kultúra kincseit, tékozolnak. S akiket ennek ellenére sem váltottak le „a magyarok” – mármint a rájuk szavazó magyarok. Igen, csak ők; csakis nekik áll hatalmukban. Rajtuk múlik.

Amúgy Brüsszelből tiszteltetnek minket, magyarokat. És ha arrafelé nem is mondják, de azért biztosan gondolják, amit mi is itt, nagyon sokan: semmiféle tiszteletet, tekintélyt nem lehet kikövetelni, sem parancsszóra megkapni, sem erővel, fenyegetéssel kicsikarni. Csakis kiérdemelni. A többi: látszat, lepkefütty, délibáb

Ha holnap azt állítják, hogy az EU betiltja a káposztás cvekedlit, ne dőljenek be a “Több tiszteletet a cvekedlinek!” plakátoknak!

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét