Connect with us

Koronavírus

Tisztelt Miniszterelnök Úr ! A vírus nem válogat! – Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnök részére

önkormányzati-levél a kormánynak
Megosztás

A központi államigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők tisztában vannak a koronavírus következtében kialakult veszélyhelyzet súlyosságával és a kormányra háruló tengernyi feladattal – írta nyílt levelében Orbán Viktornak a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége.

Az ország működőképességének fenntartása a kormány feladata és felelőssége

A kormánynak folyamatosan működnie kell. A kormányt pedig a kormánytisztviselőknek kell segíteniük választott hivatásuknak és esküjüknek megfelelően. Tapasztalataink szerint a kormánytisztviselők lelkiismeretesen végzik felelősségteljes és bonyolult munkájukat, gyakran többlet feladatokat és ügyeletet látnak el, túlmunkát végeznek, veszélyes környezetben dolgoznak. Tisztában vannak azzal, hogy a « kormánytisztviselői » beosztás nem csupán egy megtisztelő megszólítás, hanem komoly felelősséggel is jár. Különösen így van ez veszélyhelyzet esetén.

A kormányzati igazgatásról szóló hatályos törvény lehetővé teszi a munkáltatók számára az otthon végezhető munka lehetőségét

A törvény szigorúan szabályozza ennek a kereteit. Azokban a munkakörökben, ahol az otthoni munka feltételei adottak, a jelenlegi veszélyhelyzetben ezt feltétlenül indokolt elrendelni. A MARADJ OTTHON jelszó ezekre a munkavállalókra is érvényesítendő.

Azonnali preventív intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy a kormány tisztviselői ne váljanak vírushordozóvá a munkahely, az ügyfelek, a család és a közlekedési eszközök között.

Tisztelt Miniszterelnök Úr ! A vírus nem válogat!

Ha a közszolgálat tisztviselői közül sokan fertőzöttek lesznek, akkor az államigazgatás működőképessége veszélybe kerül. Szakmai meggyőződésünk, hogy kizárólag az otthon végezhető munka azonnali elrendelése által biztosítható az államapparátus folyamatos működőképessége.

Javasoljuk, hogy a kormány tegye lehetővé

a munkáltatók számára azt, hogy saját hatáskörben rendelhessék el az otthoni munkavégzés lehetőségét olyan esetekben, ahol ennek a tevékenységi és törvényi feltételei adottak. Az otthoni munkavégzés biztosítását a krónikus betegségben szenvedők, a családi kötelezettségeiket teljesítők és a 60 év felettiek számára kiemelten fontosnak tartjuk.

Tisztelettel, de a leghatározottabban kérjük miniszterelnök urat,

hogy a kormánytisztviselőkre vonatkozó otthoni munkavégzés szabályozása ügyében, az államigazgatás működőképességének fenntartása, a dolgozók, a családtagjaik és a lakosság egészségének megóvása érdekében a szükséges döntést azonnal hozza meg a Kormány!

Ezt az intézkedést a 2020. március 28-ától elrendelt kijárási korlátozás még indokoltabbá teszi.

A további eredményes együttműködés reményében, a kormánytisztviselők jelentős részének képviseletében,
tisztelettel : a KSZSZ Elnöksége

Budapest, 2020. március 27.

Forrás

figyu

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Gerencsér Gábor

    2020.03.27 18:18 at 18:18

    Viktorka DÖGÖLJÖN bele ebbe a vírusba, nagyon drukkerolok.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük