Egyre közelebbinek látja az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője az európai családi pótlék intézményének megteremtését.

Európai gyermekgarancia-program

Ujhelyi István csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, bekerülhet az unió következő hétéves költségvetésébe az európai gyermekgarancia-program, amely jelentős összegeket biztosítana arra, hogy minden gyermek azonos esélyt kapjon az élethez, a tanuláshoz, az egészségügyhöz Európában.

Hozzátette: szeretnének létrehozni olyan európai családi pótlékrendszert, amely kiegészítő jelleggel, európai forrásból segítséget tud nyújtani a családoknak. Erre és a garanciaprogramra a forrás az európai multinacionális cégek megadóztatásából származna – közölte.

Ujhelyi István jelezte azt is, dolgoznak azon, hogy az EU-ban olyan új finanszírozási rendszerek legyenek, amelyek révén az uniós pénzek közvetlenül juthatnak el a polgárokhoz, önkormányzatokhoz.

A Fidesz a jómódú családokat támogatja

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy tizedik éve változatlan összegű a családi pótlék Magyarországon. Kifogásolta, hogy a Fidesz elsősorban a jómódú családokat támogatja a családi adókedvezmény révén.

Elmondta, a magyar gyermekek egyharmada most is szegénységben és társadalmi kirekesztettségben él. Hiába nőtt a háztartások jövedelme, a fogyasztási kiadások és a társadalmi egyenlőtlenségek is növekedtek – fűzte hozzá, megjegyezve: csak Romániában és Bulgáriában élnek nagyobb szegénységben a gyerekek.

Putyin beszámoltatni jön Orbán Viktor miniszterelnököt

Ujhelyi István kérdésre válaszolva elmondta, a költségvetésről szóló vitában derül ki, mekkora forrás lesz a gyermekgarancia-programra, amely része lesz az európai szociális alapnak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök október végi magyarországi látogatására vonatkozó kérdésre az EP-képviselő azt mondta, Putyin beszámoltatni jön Orbán Viktor miniszterelnököt arról, hogyan veszi át az orosz elnökre jellemző hatalmi eszközöket.

Volt kérdés arról is, hogy V. Naszályi Márta, az I. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje családon belüli erőszakot elkövetőkhöz hasonlította a fideszes politikusokat. Ujhelyi István jelezte, nem ismeri a nyilatkozatot. Miután megmutatták neki azt, közölte, egyetért vele és pontos megfogalmazásnak tartja a polgármesterjelölt szavait, miszerint „a családon belüli erőszak mintájára egy országon belüli erőszaknak vagyunk az áldozatai”.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét