Connect with us

Ez a nap

Tízezrek várják, hogy visszakapják az egy tollvonással elvett vagy megkurtított juttatásukat

Megosztás

Két ügyben is mulasztásos alkotmánysértésben van a törvényhozás Harangozó Tamás MSZP-s frakcióvezető-helyettes szerint, aki a helyzet megoldására szólította fel keddi budapesti sajtótájékoztatóján a kormányoldalt.

Már régen lejárt az Alkotmánybíróság által adott határidő

Elmondta: a rokkantnyugdíjas-ellátás 2012-es újraszabályozásának átírására idén március 31-ig, a választási eljárásról szóló törvény esetében ez év végéig adott időt az Alkotmánybíróság a jogalkotásra.

Tízezrek várják, hogy visszakapják az egy tollvonással elvett vagy megkurtított juttatásukat – mondta a képviselő az első téma kapcsán, utóbbiról szólva pedig azt hangoztatta, az önkormányzati választási kampány is azt mutatja, hogy egyes önkormányzatok aljas módon élnek vissza azzal, hogy beleegyezésük kell a közterületi plakátozáshoz.

Szomorú módon nyoma sincsen annak, hogy a kormány, illetve a Fidesz-frakció ezzel a két alkotmánysértéssel bármit is kezdeni akarna – rótta fel Harangozó Tamás.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük