Connect with us

Ez a nap

Tízszer annyian haltak meg Moszul ostromában, mint amennyit eddig bevallottak

Megosztás

Kilenc- és tizenegyezer közé tehető azoknak a száma, akik életüket vesztették az Iszlám Állam uralma alatt álló, iraki Moszul felszabadításáért vívott, kilenc hónapig tartó csatában.

Ez derül ki az AP amerikai hírügynökség szerdán közzétett vizsgálatából. Ez a veszteségmérleg csaknem tízszerese annak, amiről korábbi híradások számoltak be.

Az iraki hadsereg, illetve az Iszlám Állam elleni harcba bekapcsolódó koalíciós erők által 2016 októbere és 2017 júliusa között végrehajtott műveletek legkevesebb 3200 polgári személy haláláért felelősek, az áldozatok harmadával pedig az Iszlám Állam harcosai végeztek. A fennmaradó, nagyjából háromezer ember haláláért nem lehet megállapítani, hogy ki a felelős – derítette ki az AP, miután megvizsgálta a moszuli halottasházak listáit, amelyek szerint 9606 ember halt meg a katonai műveletekben.

Ezt az amerikai hírügynökség összevetette több nem kormányzati szervezet, az Amnesty International, az Airwars és az Iraq Body Count adatbázisával, valamint az ENSZ vonatkozó jelentésével is.

Több száz további civil áldozat holtteste máig a romok alatt lehet

A koalíciós erők mindeddig nem indítottak vizsgálatot arról, hogy hány civil halt meg Moszul ostroma során, és mindössze 326 ember haláláért ismerték el a felelősségüket. Haider al-Abádi iraki kormányfő állítása szerint pedig 1260 polgári áldozata volt a város ostromának.

„Moszul ostromában több ezer ember meghalt. Azért lenne fontos megérteni, hogy ezek a civilek hogyan haltak meg, mert az segíthetne életeket menteni, ha legközelebb hasonló történik” – hangsúlyozta Chris Woods, az Airwars vezetője. „Nagyon lehangoló, hogy ennyire nem érdekel senkit ennek a kivizsgálása” – tette hozzá az Irakban és Szíriában végrehajtott légicsapások és tüzérségi támadások dokumentálásával foglalkozó független szervezet irányítója.

Thomas Veale, az ostromló koalíció szóvivője az AP-nek elmondta: felelőtlenségnek tartja, hogy most amiatt éri bírálat a koalíciót, hogy az Iszlám Állam elűzését célzó műveletei szándékán kívül civil halálos áldozatokat is szedtek. Szerinte a koalíció légi és szárazföldi műveletei nélkül a szenvedés és a halál további évei, sőt akár évtizedei vártak volna Szíriára és Irakra.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük