Connect with us

Kerítésen innen

Több ezer tüntető vonul a Belügyminisztériumtól a Szabadság híd felé

Megosztás

A budapesti Szent István Bazilikánál nagy tömeg gyűlt össze, amely a tanárokért és a jobb oktatásért tüntet.

tüntető
Megosztás

A budapesti Szent István Bazilikánál nagy tömeg gyűlt össze, amely a tanárokért és a jobb oktatásért tüntet. A demonstrációt a Diákok a Tanárokért nevű szervezet hirdette meg, de a menetben ott vannak a pedagógusszakszervezetek is – jelentette a Telex.hu.

A tömeg azt kiabálja, hogy „fizessétek ki a tanárainkat”, „szabad ország, szabad oktatás” és „a sztrájk alapjog”

Az év elején először egy rendelettel, majd egy törvénymódosítással tulajdonképpen láthatatlanná tették a pedagógusok sztrájkját. Az új szabályok szerint a tanároknak a sztrájk alatt is meg kell oldani a gyerekek felügyeletét 7 és 17 óra között, biztosítani kell az étkeztetést, az érettségiző osztályoknak a kötelező érettségi tantárgyakból minden órát meg kell tartani, mindenki másnak minden tárgyból az órák felét.

A szeptember 2-i demonstrációt a középiskolások által létrehozott Diákok a Tanárokért nevű szervezet hirdette meg, a sárga mellényes szervezők is diákok, de sok a felnőtt tüntető is. A menetben vonulnak a Tanítanék Mozgalom, a Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének tagjai is, ők a Facebook-oldalukon élő közvetítést is indítottak.

A PDSZ élő közvetítésén hallható volt, hogy a tüntetés közben valaki azt mondja:

„Nem fizessétek KI, hanem fizessétek MEG a tanárainkat!”

Lehet valami igaza, mert bizony a kifizetés akár azt is jelentheti, hogy mielőtt valakit elbocsátanak, még odaadják neki az utolsó bérét, a megfizetni szót pedig inkább kifejezi azt, hogy több pénzt kellene adni a tanárok munkájáért. Lehet persze nyelvészkedni, már tavasszal is ezt a szlogent kiabálták a tüntetéseken és ez most is így van. De tessék, láss csodát, a tömeg most épp azt skandálja, hogy

Új rigmusok

Nincs tanár, nincs jövő!

Becsüljétek meg a tanárainkat!

Szabad ország, szabad oktatás!

17:52, már a Fővám téren jár a tömeg!

Molnár Áron beszámolója szerint a tömeg vége még a Lánchídnál van.

Fizessétek ki a tanárainkat!

Az első felszólaló Molnár Áron

Ahogy most kiállunk a tanárokért és az oktatásért, ugyanígy kell kiállnunk másokért is. Ezt hívják társadalmi szolidaritásnak.

Szerző