Connect with us

Ez a nap

Több gyanúsítottat is őrizetbe vettek a szlovák újságíró-gyilkosság miatt

Megosztás

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség Ján Kuciak oknyomozó újságíró és mennyasszonya meggyilkolásának gyanúsítottjait – értesült a helyi média.

Ján Kuciak gyilkosait fogták el
Megosztás

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség Ján Kuciak oknyomozó újságíró és mennyasszonya meggyilkolásának gyanúsítottjait – értesült a helyi média.

„Jelenleg házkutatások folynak, további információkat akkor teszünk közzé, ha a helyzet megengedi” – idézte a rendőrség közleményét a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amely jelentésében saját értesülésére hivatkozva is azt írta: a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjairól van szó.

A Dennik N című szlovák napilap szerint nyolc embert vettek őrizetbe a rendőrök Dél-Szlovákiában.

Fotó: aktuality.sk

A TV JOJ értesülései szerint a házkutatás egy volt gútai rendőrnél, bizonyos Sz. Tamásnál volt.

Peter Pellegrini reggeli Facebook bejegyzésében szintén informált a hajnali rendőrségi razzia kapcsán. A kormányfő örömmel fogadta, hogy több személyt elfogtak, és egyben arról írt, hogy a gyilkosság kivizsgálása kormányának egyik prioritása.

A meggyilkolt újságíró családjának ügyvédje, a korábban belügyminiszteri posztot is betöltött Daniel Lipsic a gyanúsítottak letartóztatásának hírére reagálva Facebook bejegyzésében értékelte az ügyet vizsgáló ügyészség és a rendőrség munkáját és arra szólította fel az embereket, hogy bízzanak a bűnügyi szervek munkájában és annak eredményeiben. Hozzátette: a vizsgálat addig azonban nem érhet véget, amíg nem sikerül kézre keríteni a gyilkosság megrendelőit is.

Az őrizetbe vételekre reagált a kettős gyilkosságot követően kezdődött tüntetéssorozat fő szervezőjének tartott Tisztességes Szlovákiáért mozgalom is, amely még korábban újabb tüntetéseket jelentett be több szlovákiai városban péntekre a kormány elmozdításának szándékával. Közleményükben azt írták: hisznek abban, hogy a rendőrség akciója elvezet a gyilkosság elkövetőinek felderítéséhez, de a péntekre jelzett megmozdulásokat mégis megtartják, mivel – véleményük szerint – Peter Pellegrini kormánya nem tett semmit azért, hogy megújítsa az államhatalomba vetett hitet.

Az oknyomozó újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét, Martina Kušnírovát otthonukban agyonlőtték idén februárban. Ján Kuciak a szlovák maffiáról írt cikket.

A pár halála óriási közfelháborodást váltott ki az országban, és heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz és belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának, köztük Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico miniszterelnök távozásához vezettek.

(Forrás: MTI, Euronews)

Kapcsolódó:

A meggyilkolt újságíró utolsó befejezetlen cikke a szlovák POLIP-ról

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük