Connect with us

Ez a nap

Több mint 120 ezer euróért kelt el Marx Tőkéjének francia kiadói szerződése

Megosztás

A párizsi aukciósház árverésén az a szerződés került kalapács alá, amelyet Karl Marx írt alá a Tőke című kötet francia kiadásáról.

Megosztás

A párizsi aukciósház árverésén az a szerződés került kalapács alá, amelyet Karl Marx írt alá a Tőke című kötet francia kiadásáról.

A becsült ár hatszorosáért kelt el

A dokumentum árát előzetesen 20-25 ezer euróban (6,5-8 millió forintban) állapították meg az Ader Nordmann árverési ház szakértői – közölte a francia BMF csatorna portálja.

A szerződést Marx 1872-ben írta alá francia kiadójával, Maurice Lachatre-ral. Az iratban Marx leszögezi, hogy a könyvet olyan „formátumban és áron kell forgalomba hozni, hogy azok is hozzájuthassanak, akiknek a legkevesebb is számít”.

Marx levelei is jóval többet értek a licitálóknak

Az aukciósház szerdai közleménye szerint az árverésen Marx 19 kézzel írt levelére és Friedrich Engels két kézírásos levelére is lehetett licitálni. A zömmel 1872-ből származó levelek egyenkénti becsült ára  2500-30 ezer euró (806 ezer-9,6 millió forint) volt, de végül 32 ezer-160 ezer euró (10-51,6 millió forint) közötti áron találtak gazdára.

A levelek tanúsítják, hogy a Tőke első fejezetét, amely később a marxizmus alaptézisévé vált, teljes egészében Marx fordította franciára – hangsúlyozta Thierry Bodin, kézirat- és aláírásszakértő. Hozzáfűzte: a történelmi dokumentumokat Lachatre örökösei őrizték meg.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

 

 

 

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük