Connect with us

Bulvár

Több mint munkahelyi szarka – Olaj-lopás

Megosztás

Ami Baranyában történ tényleg a szélső érték, a munkahelyi szarkák történetében.

gyilkos
Megosztás

Azt már megszoktuk, hogy kisebb, nagyobb dolgokat, szinte mindent ellopnak a dolgozók a munkahelyekről, de ami Baranyában történ tényleg a szélső érték, a munkahelyi szarkák történetében.

Az egész országon át

Körülbelül tízezer liter nyersolajat lopott el munkahelyéről, egy baranyai fúrópontról négy férfi – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.

A rendőrök november 8-án Békés megyében állítottak meg egy autójával közlekedő, utánfutóján több mint kétezer liter nyersolajat szállító 41 éves férfit, aki akkor azt mondta: az olajat két társával a munkahelyéről lopta el. A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak már több alkalommal, összesen mintegy körülbelül tízezer liter nyersolajat loptak el egy baranyai fúrópontról.

A négy férfi közül az egyik az eltulajdonításban segédkezett, két társa pedig a lopott nyersolajat fűtési célra hazavitte, egyikük pedig testvérének is adott belőle. A rendőrök a három férfi lakóhelyén megtartott kutatás során az eltulajdonított – két és félmillió forint értékű – nyersolajat csaknem hiánytalanul megtalálták, majd lefoglalták. A rendőrök a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ők a bűncselekmény elkövetését elismerték, ellenük lopás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

Kapcsolódó

Szerző