Connect with us

Kultúra

Több mint tízezer előadóművész zsebe ürülne ki – ezért született a petíció

ures-zseb-orszag
Megosztás

Mintegy 3000 magyar színész, zenész, táncos és artista petíció aláírásával tiltakozik a szerzői jogról szóló törvény módosítása ellen, amely megszüntetné az előadóművészeket illető televíziós ismétlési és internetes zeneszolgáltatási jogdíjakat – közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) az MTI-vel szerdán.

A semjéni „nagy ötlet”

A közlemény szerint a június 4-én, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvénytervezet az ismétlési jogdíjak megszüntetése mellett törölné azt a közös jogkezelési mechanizmust is, amely lehetővé teszi az internetes zeneszolgáltatás után járó előadóművészi jogdíjak megállapítását és beszedését.

A petíció, amelyhez az EJI és az Artisjus kezdeményezésére az előadóművészek iránti szolidaritásuk kifejezéséül magyar zeneszerzők és szövegírók is csatlakoztak, arra kéri a törvénytervezet előterjesztőit, vonják vissza a több mint tízezer előadót sújtó javaslatokat.

A közlemény úgy fogalmaz: az ismétlési jogdíj megszüntetése kizárólag a magyar színészeket, zenészeket, táncosokat fosztja meg egy bevételi forrástól. A módosítás semmissé tenné azt a nemzetközi sikert is, amivel az EJI a világon elsőként egy globális internetes zeneszolgáltatóval szemben elérte, hogy a magyar előadók felvételeit csak az egyesület engedélyével lehet használni.

A multinál hagyná a magyar művészeknek járó jogdíjat

A tét több tízmillió stream (internetes meghallgatás), és az ezek után az ugyancsak döntően magyar előadóknak járó jogdíj. Az eddigi eredményeket a törvényjavaslat visszájára fordíthatná, és a multinál hagyná a magyar művészeknek járó jogdíjat – írja a közlemény.

Hozzáteszik: a nemzetközi kötelezettségeket is érintő módosító javaslat tartalmát a szakmai és érdekképviseleti szervezetek nem ismerhették meg előzetesen, így véleményüket sem tudták az országgyűléshez történő benyújtás előtt az előterjesztőkkel megismertetni.

Az ismétlési jogdíj intézményét 35 évvel ezelőtt harcolták ki a magyar előadóművészek, 10 évvel később pedig a magyar parlament törvénybe is iktatta. Az EJI szerint az évtizedek óta mindenki számára elfogadható módon működő ismétlési jogdíj jó az előadóművészeknek és jó a televízióknak is, mivel az ismétlések révén az új műsorok árának töredékéért jutnak garantáltan sikeres produkciókhoz.

Egy percre jutó jogdíj mértéke 695 forint volt

A közlemény kitér arra is: a két nagy kereskedelmi televízió, a TV2 és az RTL Klub ezen a jogcímen soha nem fizetett jogdíjat. 2018-ban a közmédia 150 millió forint jogdíj fizetése mellett csaknem ötezer műsort, 218 ezer műsorpercet ismételt meg, az egy percre jutó jogdíj mértéke 695 forint volt.

(Forrás: MTI)

Semjén médiareform-ötlete milliókat húzna ki a magyar színészek zsebéből

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük