Connect with us

Kerítésen innen

Több száz Bayern-szurkoló visszamondta a jegyét, a németek nem küldenek tévéstábot sem a budapesti Szuperkupa-döntőre

focista-koronavirus
Megosztás

Hiába minden, a józan ész győzni látszik! Egyre többen jelzik, hogy nem vállalják a rizikót és nem akarnak tesztnézők lenni a a budapesti Szuperkupa-döntőn. Az MLSZ még kitart: a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában.

Ahol nem hisznek el mindent….

A BL-győztes Bayern München csütörtökön 21 órától a Puskás Arénában játszik az El-győztes Sevillával. A koronavírus-járvány kitörése óta ez lesz az első találkozó az európai szövetség (UEFA) versenyrendszerében, amelyre beengednek nézőket. A találkozón 20 ezer néző lehet jelen, ami a létesítmény teljes befogadóképességének 30 százalékát jelenti.

Tervezték, de a magyarországi járványhelyzet miatt végül mégsem küldenek újságírókat a budapesti Szuperkupa-döntőre a meccset élőben közvetítő német tévécsatornák

– írja a Kicker című lapra hivatkozva a 444.hu.

A Sky és a DAZN a munkatársai biztonságával és egészségévél indokolta, hogy nem utaznak Magyarországra, és a német stúdióból kommentálják a meccset. Németország a fertőzések magas száma miatt a piros, azaz utazásra nem javasolt helyek közé sorolta Budapestet. Így tett Belgium is.

A Bayern felajánlotta a szurkolóinak,

hogy ingyen elvégezteti azt a tesztet, aminek a birtokában Budapestre jöhetnek a drukkerek, és szintén ingyen letesztelik majd azokat is, akik visszatérnek Budapestről, nehogy fertőzötten térjenek haza. A Club Nr. 12 – az Allianz Arena Südkurve nevű részében helyet foglaló szurkolói klubokat összefogó szervezet – sajtósa, Alexander Fischer azt mondta,

a bajorok 2100 jegyet értékesítettek, de legfeljebb 1300 német szurkoló érkezik Budapestre a csütörtöki meccsre, miután a 2100 igényelt jegy közül hétfőn és kedden körülbelül 900-at visszamondtak

– írja a hvg.hu.

Mindeközben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerint a szigorú óvintézkedéseknek köszönhetően az Európai Szuperkupáért kiírt csütörtöki mérkőzés időpontjában a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában.

„A Bayern München-Sevilla összecsapás szabadtéren rendezett labdarúgó-mérkőzés. Mint ilyen, megrendezése nézők előtt kevésbé kockázatos, mint bármilyen zárt térben megtartott esemény. Sőt, a szigorú és alapos egészségügyi előírások eredményeként a zsúfolt utcai jelenlétnél is lényegesen nagyobb biztonságban lesznek azok, akik a Puskás Arénában tekintik meg a találkozót”

– olvasható az MLSZ honlapján szerdán közzétett állásfoglalásban, amellyel a budapesti mérkőzés szervezését övező politikai állásfoglalásokra reagált.

Nem kell félnetek jó lesz – a központozás szabadon választott

Az MLSZ kiemelte, a nézők előtt tartott magyar bajnoki mérkőzések több hónapra visszamenő tapasztalata nem mutatja, hogy különösen kockázatos lenne kilátogatni a szabadtéri sportrendezvényekre.

„A külföldről ideérkezők olyan szigorú egészségügyi szűrés után léphetnek a Puskás Arénába, hogy a velük való esetleges találkozás nem jelent további pluszkockázatot. A két csapat szurkolótáborának tagjai egyébként elkülönítve tekinthetik meg a mérkőzést, nem találkoznak a magyar szurkolókkal”

általános iskolai

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük