Connect with us

Ez a nap

Több százan betegedtek meg Heves megyében

Megosztás

Hétfő óta tömeges a hányásos, hasmenéses, lázas panaszokkal jelentkező betegek száma két Heves megyei településen, Domoszlón és Kisnánán.

betegek a csapvíz miatt?
Megosztás

Hétfő óta tömeges a hányásos, hasmenéses, lázas panaszokkal jelentkező betegek száma két Heves megyei településen, Domoszlón és Kisnánán.

Domoszlón két nap alatt csaknem háromszázan látogatták meg körzeti orvosukat hasonló tünetekkel. A polgármesterek jelentettek az illetékes közegészségügyi szakhatóságnak.

A kormányhivatal és a gyöngyösi vízmű szakemberei is keresik a megbetegedés okait. Mindkét település közkonyháján elvégezték a szükséges mintavételeket is, ennek eredménye szintén pár nap múlva várható. A falu vezetői addig arra kérték a lakókat, hogy az ivóvizet csak forralás után visszahűtve fogyasszák.

A két településnek közös forráskútja van, ezért gondolják többen, hogy talán az ivóvíz a fertőzött.

Egy nő a Heol kérdésére elmondja, már vasárnap óta szenved.

– Kegyetlen görcsökkel, hatalmas fájdalmakkal kezdődött a vasárnap délelőttöm, naponta legalább hússzor voltam a mosdóban. Ma már el tudtam jönni az orvoshoz, de már vagy négy-öt fajta gyógyszert beszereztem a patikából, és semmi nem hatott. Ami érdekes, hogy sem a kilenc éves kislányom, sem az élettársam nem kapták el, mert ők sosem isznak csapvizet, én viszont mindig azt iszom! – mondta a fiatal anyuka.

(Forrás: Heol)

Kapcsolódó:

Szennyezett víz! Nehogy megigya!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük