Connect with us

Ez a nap

Többtucatnyi halottja van a kemerovói üzletközpontban kitört tűznek

vészkijárat tűzjelző Kemerovo
Megosztás

Hatvannégyre nőtt délelőtt a kemerovói tűzvész halálos áldozatainak száma. A késő esti adatok szerint pedig 43-an megsérültek a dél-szibériai Kemerovo egyik üzletközpontjában kitört tűzben, mintegy 70 ember sorsa nem ismert – közölték az orosz hatóságok.

Az eltűntként számon tartottak közül 40 gyerek. Az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy negyven holttestet találtak, és még 29-30 ember rekedt az épületben, akiknek esélye a túlélésre „rendkívül csekély”.

Szemtanúk szerint a bevásárlóközpontban nem lépett működésbe a tűzjelző berendezés. A tűz okának megállapítására az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított, és büntetőeljárást kezdeményezett. Az Interfaxot egy névtelenül nyilatkozó illetékes arról tájékoztatta, hogy a szakemberek egy vezeték meghibásodását tartják a tűz legvalószínűbb okának, de más lehetséges verziókat is mérlegelnek.

A tragédia miatt Kemerovo megyében rendkívüli állapotot hirdettek ki, és Vlagyimir Pucskov, a rendkívüli helyzeteket kezelő minisztérium vezetője a helyszínre utazott.

Az 1500 négyzetméteren elharapózott tüzet vasárnap estére elfojtották. Az oltásban mintegy ötszáz tűzoltó vett részt. Az Interfax úgy tudja, hogy a lángok egy harmadik emeleti, gyerekek által használt trambulinszobából kezdtek el terjedni. A TASZSZ szerint 13 holttestet a bevásárlóközpont mozijában találtak meg. Korábbi jelentések szerint két vetítőterem födémje beomlott.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy a tragédiával kapcsolatban négy embert őrizetbe vettek és kihallgattak, köztük a bevásárlóközpontot üzemeltető cég igazgatóját, valamint annak a helyiségnek a bérlőjét, ahonnan a tűz a feltételezések szerint elterjedt.

A katasztrófa következményeinek felszámolásával foglalkozó operatív parancsnokság tájékoztatása szerint a kemerovói üzletközpontban vasárnap kitört tüzet eloltották, de odabent még sűrű a füst. A tűzoltók locsolják az izzó épületszerkezetet, hogy ne kapjon újra lángra. Hozzáláttak a romok eltakarításához, hogy hozzáférhessenek azokhoz a helyiségekhez, amelyekben túlélőket találhatnak. Hegyi mentők is segítik a tűzoltók munkáját.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Moszkva címére külföldi vezetőktől számos kondoleáló üzenet érkezett.

A részben egy volt cukrászati üzem elemeire ráépült, 2013-ban megnyitott kemerovói Zimnyaja Visnya (Téli Meggy) üzletközpontot a történtek után le fogják bontani. Oroszország több nagyvárosában a nagy forgalmú épületekben tűzrendészeti ellenőrzést rendeltek el.

A Moszkvától 3600 kilométerre délkeletre fekvő Kemerovo szénbányászati központ. A város belterületén található Zimnyaja Visnya üzletközpontban az áruház, éttermek és egy mozi mellett egy tekepálya és egy állatkert is volt.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Frisítve!!!! A tűzoltóságnak már mosásra sincs pénze

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük