Sajtótájékoztatót tartottak a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor második napján Beke István Attila és Szőcs Zoltán ügye kapcsán. Bekét és Szőcsöt Öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a bukaresti legfelsőbb bíróság. Ők ketten a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistái.


[mnky_ads id=”10551″]

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója, Beke Csilla, az egyik bebörtönzött felesége és Bajkai István országgyűlési képviselő, a magyar parlament törvényalkotási bizottságának alelnöke vettek részt a sajtótájékoztatón, ahol elhangzott, hogy Romániában

a 21. század Európájában példátlan koncepciós per áldozata lett Beke István és Szőcs Zoltán, a néhai diktátor, Ceausescu szelleme ismét köztünk jár, a román titkosszolgálatok pedig a Securitate módszerei szerint működnek.

[mnky_ads id=”10552″]

Beke Csilla a férje kijelentését idézte:

„egyenes gerinccel mentem be a börtönbe, és úgy is fogok kijönni”

Hozzátette: kegyelmet nem kérnek, mert tudják, hogy semmi olyant nem követett el, ami miatt elítélték őket.

Az erdélyi fideszes EP-képviselő szerint

„A brutális és jogtalan támadás egész erdélyi magyar közösségünk ellen irányul, noha a terrorizmus vádja a lehető legtávolabb áll tőlünk. Jellemző ugyanakkor, hogy a román belpolitikai válság épp az igazságszolgáltatással függ össze. E kirívó magyarellenességgel szemben pedig a lehető leghatározottabban kell fellépnünk. Épp ezért szólítottam fel már korábban is az RMDSZ és az MPP vezetőit, hogy bontsák fel a hatalmon lévő román Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) kötött együttműködési szerződésüket. Ez az elvárható minimum, mely a tiltakozás jele lehet. Össze kell hangolnunk cselekvési terveinket. Európai uniós és nemzetközi téren is mindent meg kell tennünk az igazság győzelméért. Ennek szellemében tájékoztattam a nemzetközi fórumokat, valamint az Európai Parlament képviselőit a Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, valamint teljes erdélyi magyar közösségünket ért brutális támadásról”

b_beke_istvan_szocs_zoltan
fotó: kronika.ro

Emlékeznek a történtekre?

“A vádirat értelmében a szervezet 2015. október 10-i gyűlésén Szőcs Zoltán házi készítésű robbanószerkezet készítésével bízta meg Beke Istvánt. A szerkezetet állítólag december elsején szándékoztak felrobbantani közterületen, a Gábor Áron-szobor közelében, a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett katonai felvonulás útvonalának egyik pontján. Szőcsöt és Bekét 2016 májusában állította bíróság elé a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) közösség elleni merényletre való felbujtás és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére való felbujtás vádjával. A bukaresti táblabíróság alapfokon mindkettejük esetében az első vádpontnál a büntetőjogi besorolást az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérletre (illetve felbujtásra) változtatta, majd ezen vádpontok alól felmentette őket. Az első fokon tavaly kiszabott büntetést végül a – pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos – második vádpont miatt szabták ki rájuk.”

(forrás: KMS)

Tusványosi mottó lehetne: átmenet a demokráciából a diktatúrába 

Tusványosi nulladik nap, medvetámadással – A TEK már készül…?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét