„A tolókocsival menjen arrébb! Rontja a látványt …..”

Miközben azt harsogja a kormányzat által összeharácsolt és közpénzből finanszírozott lakájmédia, hogy dübörög a gazdaság, létezik egy másik, a Fidesz nagyurai számára nem létező Magyarország is.

L.Ritók Nóra erről a közelmúltban megjelent könyvében így írt:

” Az egyik univerzumban a mínusz 15 fokos hidegben a futballpályák fűtése a legfontosabb. A másikban az, hogy ne fagyjanak meg az emberek.Ott milliárdokba került a kazánház is, ami a pálya fűtését adja, emitt a szétégett kályhák résein ömlik a füst, ha sikerül végre begyújtani.”

Barátaimmal minden hónap utolsó vasárnapján – hetedig éve – ételosztást tartunk

egy alföldi nagyvárosban. Egy olyan bezzeg városról van szó, ahol – mint Orbán Magyarországában – talán már itt van a Kánaán, megszűnt az éhezés,a nyomor ismeretlen fogalom. Naponta halljuk a párt propagandistáitól a sikerjelentéseket, aki esetleg az árnyékos oldalról is meg meg szólalni, azt kikiáltják a város ellenségének!

Valami furcsa véletlen folytán – ebben a fideszes mintavárosban is – az ingyenes ételosztásokon rengetegen állnak a sorban. Arról nem tudok, hogy Soros György szállíttatja az éhezőket magán repülőgépén a nagy költőről elnevezett térre, de persze minden elképzelhető. Soros a kiszemelt ellenfél a kedves vezetőnk által, lehet luxusburzsuj ördögöt festeni a falra, a közönség egy része még fogékony is a Fidesz agyszüleményére. Azt a Sorost pécézték ki ellenségnek, aki pénze és támogatása nélkül, talán ma nem is lenne Fidesz.

A sorban állók életében egy közös: a hivatalosságok számára ők nem léteznek…

Úgy élnek, mint a számkivetettek. Legtöbbjük szégyelli, hogy ide jutott, egy dolgos élet után még ennivalóra sem telik.

„Tudja kedveském, az éhség nagy úr, nem válogathatok, mindenhova elmegyek, ahol enni kaphatok. Nyugdíjamból örülök ha a rezsit, és a gyógyszereket ki tudom fizetni. Egyik napról, a másikra élek,- már ha ezt életnek lehet nevezni – élére rakok minden forintot.”

-mondja egy elkeseredett idős hölgy.

A közelmúltban az egyik ételosztáson tettem egy ígéretet

egy olyan édesanyának, aki mozgássérült, értelmi fogyatékos gyermekével érkezik minden alkalommal a térre, elmondom a nyilvánosságnak, mi is történt velük. Miután az ételhordójukat megpakolták a társaim, a hölgy elmondta a panaszát. Nincs okom kétségbe vonni, hogy minden úgy történt, ahogyan elmesélte.

Tarlós übercinikus válasza a mozgássérülteknek

Az ételosztás előtt pár perccel a városháza melletti egyikük – mondjuk így – süteményt szeretett volna venni a fiának. Nem koldulni ment, vásárolni. Elmondása szerint a helyi televízió valamilyen társasággal készített a helyiségben interjút. Hogy kik voltak az érintettek, azt nem tudta megmondani. Mikor a tolókocsival bement a helyiségbe, – mondta dühösen – durván rendreutasították, menjenek odébb, mert rontják a látványt. Nem tudom, minden részlet így történt- e, esküdött nekem a középkorú hölgy, hogy minden szava igaz. Lelkemre kötötte, – -még síró szemmel – írjam meg. Megírtam.