Az esetből tanulhatnak mindazok, akik ugyan szívesen lépnének Orbán és Babiš nyomdokaiba, de immáron láthatják egy ilyen döntés veszélyeit, sőt kilátástalanságát.


Betegesen naivnak kell lennie annak, aki Babišért tűzbe tenné a kezét

A múlt héten a cseh rendőrség eljuttatott egy lezárt nyomozati anyagot az állami ügyészségre azzal, hogy az indítsa meg a vádemelési eljárást. Az eset fontosságát az emeli ki, hogy a vádlott nem más, mint az ország miniszterelnöke, Andrej Babiš. (Az eset hátterét Bőtös Botond világította meg nemrég megjelent cikkében.)

Csodálkozni sem lehet rajta, hogy találtak egy általa elsikkasztott uniós összeget. Nem egészen 2 millió euróról van szó egyébként, ami – Orbán, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István viselt dolgainak tükrében – aprópénznek számít. Az esetet az teszi figyelemreméltóvá, hogy Csehországban – mint általában azokban az államokban, melyekben még működnek a demokratikus intézmények – senki sem érinthetetlen. A demokrácia igazi próbáját persze az fogja jelenteni, ha a vádemelés tényleg megtörténik, s Babiš elnyeri méltó büntetését. Ha elnyeri…

Mert ez a jelek szerint nem csak a cseh jogszolgáltatáson múlik, hanem az unióson is. Az előbb említett cikk – a legnagyobb ellenzéki erő, a Kalózpárt vezetőjére, Ivan Bartošra hivatkozva – utal rá: Babiš ellen eljárást egy ideje már az EU- hatóságai is folytatnak, de mintha nem siettetnék az ügy tisztázását, s mintha Brüsszel számára lennének olyan szempontok, amelyek a gyors eljárás ellen szólnak. Ha ez így van, mi lehet ennek az oka?

Az ok nagy valószínűséggel az,

hogy az uniós intézmények nem akarnak totális frontális támadást indítani valamennyi kelet-európai kormány ellen, minthogy egy ilyen lépés végül még Brüsszel elleni közös dacszövetséget teremtene közöttük.

  • Politikai jellegű eljárás már folyik Lengyelország és Magyarország ellen, amiért a két kormány kisajátítani igyekszik a jogszolgáltatás feletti ellenőrzést.
  • Pártpolitikai eljárás folyik Magyarországgal és Romániával szemben, mely szintén közvetlen kapcsolatban áll a demokratikus intézmények ellehetetlenítésével. Ennek következtében függesztették fel a Fidesz tagságát az Európai Néppártban, illetve a román Szociáldemokrata Pártét (PSD) az Európai Szocialisták Párjában (PES).
  • És ráadásul folyik egy nyomozás Magyarországon és Romániában, melynek minden bizonnyal bűnvádi következményei lesznek, egyik esetben a magyar miniszterelnök vejének üzelmei (Elios) miatt, a másik esetben a román autópálya-építési projektek körül, melyeket szintúgy komoly összegekkel támogatott az Európai Unió, s az összegeket alaposan megcsapolta a kormányhoz közel álló politikai bűnszövetkezet.

Mindezek volumenben messze meghaladják a Babišra most rábizonyítható 1,8 millió eurós tételt

És az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Csehország szilárd partner az unió biztonságának védelmét illetően, nem úgy, mint Magyarország, mely egy ideje mindent elkövet, hogy ártson annak. A csehek voltak az elsők, akik külön titkosszolgálati részleget hoztak létre a kínai ipari kémkedés megakadályozására, s Kelet-Európában ők reagáltak elsőként az orosz cyber-támadásokra is.
Ha e feltételezés igaz, a Babiš elleni vád egyelőre megmarad egy olyan lehetőségnek, mely Damoklész-kardként lebeg a miniszterelnök feje fölött.

Nem így a magyar és román kormányok esetében

A brüsszeli bürokrácia ugyanis jól tudja: Orbán és a román kormányt minden tekintetben meghatározó pártelnök, Liviu Dragnea összefogásától nem kell tartani. Bár mindkét politikust hasonló gátlástalanság jellemzi, ráadásul politikai érdekeik is szinte tükörképei egymásnak, a két ország között mégis van egy történelmileg terhelt viszony, mely román részről nem hagyható figyelmen kívül. Dragneanak pedig nyomasztó érdeke fűződik ahhoz, hogy azokat a minimális előnyöket, melyekkel – Orbánnal szemben – rendelkezik, maradéktalanul megőrizze, sőt, ha lehet gyarapítsa.

Messze kevésbé rombolta le a demokratikus intézményeket országban, s ennek jelentőségét nem kisebbíti, hogy csak azért nem, mert erre nem volt képes. Másrészt – pártpolitikai szemponttoktól függetlenül – Romániában egyelőre nem létezik olyan jelentős politikai erő, mely ne osztaná a brüsszeli és washingtoni biztonságpolitikai aggodalmakat Oroszországgal és Kínával szemben.
Másrészt egy párhuzamos fellépés a magyar és a román kormánnyal szemben pártpolitikailag is kiegyensúlyozott lenne, épp ezért nem, hogy gyengíti, inkább erősíti a kettős eljárás hitelét, hisz míg a Fideszt a konzervatív EPP függesztette fel, addig a PSD-vel szemben ugyanígy járt a baloldali PES.


Az esetből pedig tanulhatnak mindazok, akik ugyan szívesen lépnének Orbán és Dragnea nyomdokaiba, de immáron láthatják egy ilyen döntés veszélyeit, sőt kilátástalanságát.

Kapcsolódó

Babis lemondását követelte több ezer tüntető Prágában

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét