Connect with us

Ez a nap

Frissítve!!! Tömeges létszámleépítések jöhetnek a közszférában a választás után

Megosztás

Csoportos elbocsátásokat hajthat végre a közszférában a választások után a kormány. Legalábbis erre lehet következtetni abból a Létszámleépítések megelőzése és kezelése elnevezésű uniós pályázatból, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium nyert meg. Frissítve az NGM cáfolatával.

A kormányzati pályázati portálra feltöltött támogatási döntés még december 22-én született. A gazdasági tárca által elnyert összeg 5 milliárd forint, amit három évig lehet fölhasználni. Azok a munkavállalók alkotják a kiemelt projekt célcsoportját, akik a vállalkozásoknál vagy a közszférában „adott esetben bekövetkező csoportos létszámleépítések során érintetté válhatnak”.

Az elnyert 5 milliárd forintból segítenék, hogy a közszférából elbocsátott dolgozók a versenyszférában tudjanak elhelyezkedni. Szintén ebből a keretből finanszíroznák a kormányhivatalok a leépítéssel érintett munkavállalók számára az újbóli elhelyezkedést elősegítő úgynevezett outplacement-szolgáltatásokat és -képzéseket. Ez személyes tanácsadást jelent: föltérképezik az újbóli elhelyezkedés vagy szakmaváltás lehetőségeit.

Az persze teljesen kizárt, hogy a tavaszi országgyűlési választás előtt csoportos létszámleépítést jelentene be a kormány. Ugyanakkor a közelmúltban már voltak olyan hangok, amelyek a közszférában jelentős leépítést követeltek. Még december elején Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke arról beszélt a 19. alkalommal megrendezett vállalkozók napján: fontos volna, hogy megvalósuljon a közszféra létszámcsökkentése, hiszen a 350 ezer fölösleges állami alkalmazott foglalkoztatása óriási teher a gazdaságnak. Úgy fogalmazott: a választások után keményen, sőt, agresszíven fognak majd érvelni a kormánynál annak érdekében, hogy ezeket a munkavállalókat irányítsák át az üzleti szférába.

2010-ben 319 ezren voltak állami alkalmazottak, ezzel szemben ma 472 ezren állnak a köz alkalmazásában, azaz 152 ezerrel többen kapják bérüket adófizetői pénzekből, mint a kormányváltás idején. Ennek ellenére a közszférát is egyre inkább megbénítja a munkaerőhiány.

(Forrás: Magyar Nemzet)

FRISSÍTÉS!

A cikk megjelenését követően az alábbiakat nyilatkozatot küldte szerkesztőségünknek az NGM Sajtó- és Kommunikációs titkársága:

„Tisztelt Szerkesztőség!

https://varosikurir.hu/tomeges-letszamleepitesek-kozszferaban/ linken megjelent cikkükkel kapcsolatban kérjük haladéktalanul közöljék a Nemzetgazdasági Minisztérium alábbi álláspontját is:

A cikkükben megjelentekkel ellentétben szó sincs tömeges létszámleépítésekről a közszférában, a GINOP 5.3.10 uniós program célja az esetleges létszámleépítések megelőzése és kezelése az elsődleges munkaerőpiacon. A program indítását a 2008-ban induló válság tapasztalatai, a szocialista-liberális kormányok hibás válságkezelése hívta életre, hiszen képtelenek voltak megakadályozni a tömeges elbocsátásokat az országban. A magyar kormány célja, hogy a programmal segítséget nyújtson az esetlegesen létszámleépítéssel érintett munkavállalóknak még a munkaviszony megszűnését megelőzően. A projekt ugyanakkor nem kifejezetten a közszféra dolgozóinak, hanem minden magyar munkából élőnek hivatott segítséget nyújtani a konvergencia régiókban, amennyiben a szükség úgy kívánja.

NGM Sajtó- és Kommunikációs titkárság”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük