Connect with us

Kerítésen innen

Törőcsik Mari hamisított nyílt levele Orbánhoz, és hozzánk

Törőcsik Mari
Megosztás

Ezen a helyen olvasóink eddig egy Törőcsik Mari művésznőnek tulajdonított  levelet olvashattak. Be kell valljuk, alighanem magunk is áldozatául estünk a hamisítónak.

Nem keresünk mentséget

Aminek felültünk, az egy mesterien elkészített hamisítvány volt. Pontosabban ma sem tudjuk, az volt-e egyáltalán, de mivel nagyon úgy néz ki és ezt erősíti meg a Nemzeti Színház közleménye is, így eltávolítottuk az anyagot, és a legkomolyabban elnézést kérünk úgy a művésznőtől, mint mindazoktól, akiket akaratunktól függetlenül félrevezettünk.

Hamisítvány az Orbánnak címzett Törőcsik Mari levél

A Nemzeti Színház Törőcsik Mari művésznő kérésére közleményben tudatja, hogy Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze cáfolja a sajtóban megjelent, a HVG-re hivatkozó sorokat – írja a teátrum közleményében, hozzátéve, hogy a művésznő megdöbbenve értesült arról, hogy a nevében nyilatkozat jelent meg, amelyet nem ő adott.

A dokumentum kiemeli, hogy a művésznőt nagyon megviselte az eset, ezért kérik a sajtó képviselőit, hogy mellőzzék az ilyen és ehhez hasonló írások megjelentetését, és legyenek tekintettel Törőcsik Marira.

Kapcsolódó

Mielőbbi gyógyulást kívánunk Törőcsik Marinak!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük