Connect with us

Kultúra

Ez már a Fidesz-világ hanyatló korszaka, állítja Török Gábor politológus

Fidesz vég
Megosztás

Márki-Zay Péter független polgármester-jelölt Hódmezővásárhelyen, nagy arányban legyőzte a főminiszter által támogatott fideszes jelöltet. A váratlan győzelem visszaadta a reményt, megmutatta, Orbán legyőzhető, még Török Gábor szerint is.

Leesett az álluk az elemzőknek, utólag persze mindenki okos

A következő időszak várható eseményeiről, Török Gábor politikai elemző az 24.hu-nak beszélt.

Elmondta, az alapján, amit tudni véltünk Hódmezővásárhelyről, és amit a felmérések jeleztek, talán azt lehetett gondolni, hogy 40 százalék fölé kerül az ellenzéki jelölt, esetleg megszorítja a riválisát, de hogy ilyen fölénnyel nyer, az teljes képtelenségnek látszott:

„.. az eredményekkel a szokásosnál is óvatosabban kell bánni. Azt eddig is sejtettük, hogy a Fidesz támogatottságát ma is jelentősen magasabbra mérik, ennek mértéke azonban nem volt nyilvánvaló. Most kaptunk rá egy bizonyítékot. Én legalábbis kaptam, már ha elhiszik nekem, hogy voltak ilyen felmérések.” /…../  ”  Ha legutóbb 5-8 százalékponttal mérték felül a Fideszt, ez mostanra könnyen lehet akár 10 is. Végül is ezt láttuk most. Egy jó hír van a felmérésekkel kapcsolatban: a kormány maradását és a kormányváltást akarók aránya hasonló képet szokott mutatni, mint ami a hódmezővásárhelyi eredményből következik. De összességében, ha politikus lennék, most nagyon óvatos lennék a közvélemény-kutatásokkal. 

Nyilvánvalónak tartja, ha az ellenzék hasonló helyzeteket tud előállítani, egyszerűsíteni tudja a képletet, akkor a körzetek jelentős részében nem esélytelen:

„Az látszik, hogy nem a Fidesz van rossz állapotban – hiszen nem vesztett szavazókat -hanem a Fidesz hatalmát eddig biztosító centrális erőtér. Nem a Fidesz bukott meg, hanem ez a centrális erőtér ingott meg. Nem Hódmezővásárhelyen ingott meg, hanem országosan, de a mostani választás a korábbi időközikhez hasonlóan egy újabb példáját adta ennek. Ez tagadhatatlanul új helyzet 2014-hez képest.”

A labda már nem a Fidesz térfelén pattog

Kiemelte,  vannak olyan tényezők, amiket nem a Fidesz irányít. Ilyen az, hogy mi történik az ellenzéki oldalon. Nem lehet azon csodálkozni, hogy az ellenzék hét év után elkezd alkalmazkodni a 2011-ben elfogadott választási rendszerhez:

” Visszalépések nélkül sem esélytelen a Fidesz kétharmados többségének a megakadályozása, de ha a pártok komolyan gondolják, hogy kinyílt a lehetőség az abszolút többség megakadályozására, akkor ehhez legalább 40-50 helyen a hódmezővásárhelyihez hasonló helyzetet kellene teremteniük.”

Hangsúlyozta,  miután kiderült, hogy a pártok külön listán indulnak, biztossá vált, hogy az ellenzéknek nincs is más lehetősége, mint hogy szűkíti a kínálatot az egyéni választókerületekben:

„.. az is elmozdulást jelent, ha nem szupererős a többség, akkor a parlamenti munka is némileg másként alakul, a Fideszen belüli ellenakaratok is megerősödhetnek. Ha viszont 100 mandátum alá kerülnek, tényleg egészen új világot látunk majd, ami persze más európai országokban bevett, megszokott, és nálunk sem volt ismeretlen 2010 előtt. Ez nagyon izgalmas, nehezen kiszámítható helyzet lenne.”

Elemzőként azt állítja, hogy Hódmezővásárhelyen bebizonyosodott, igazak a kutatások, amelyek szerint a kormány távozását akarók többségben vannak a kormány maradását kívánóknál, miközben a Fidesz tábora intakt:

„….a levegőben azt érezni, ez már a hanyatló korszaka a Fidesz – világnak, amire csak rámutatott Hódmezővásárhely. Azt lehet látni, hogy a Fidesz szavazótábora erős, stabil, de olyan messze került minden más szavazói csoporttól, hogy a korábbiaknál erősebben be is záródott.” / ….. /  ”  A Fidesz ezen a pályán fut, és ezen már nem tud változtatni. Vagy így nyer, akár megint nagyon, vagy így veszíti el az abszolút többségét. A labda már nem az ő térfelén pattog.”

Kapcsolódó

Török Gábor szerint, áprilisban bármi megtörténhet csak az nem, hogy bukik a FIDESZ

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük