Connect with us

Sport

Törökországban is nyert a címvédő Sopron Basket

Megosztás

A címvédő Sopron Basket magabiztos győzelmet aratott a török Mersin vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga második fordulójában, így továbbra is százszázalékos.

Törökország
Megosztás

A címvédő Sopron Basket magabiztos győzelmet aratott a török Mersin vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga második fordulójában, így továbbra is százszázalékos.

Az NB I-ben 15-szörös aranyérmes soproniak áprilisban sporttörténelmet írtak azzal, hogy az isztambuli Final Four megnyerésével, első magyar klubként felültek a kontinens trónjára

Gáspár Dávid együttese jelenleg idehaza 8/0-s mérleggel vezeti a bajnoki tabellát, és az elvesztett Európai Szuperkupa-mérkőzés után, csütörtökön 91-62-es „gálameccsel” kezdte az Euroliga-szezont Mechelenben.

A mesés költségvetéssel rendelkező, 2017-ben alapított Mersin a múlt héten vereséggel kezdett a spanyol Salamanca csarnokában, és keretében olyan ászok sorakoztak, mint a Szekszárdon is megfordult, kétszeres WNBA-bajnok DeWanna Bonner, a Győrben is szerepelt, honosított török Quanitra Hollingsworth vagy az ex-soproni Briann January.

A Török Kupa címvédője rajtolt jobban, a magyar bajnok 13-14-nél, az ausztrál Alice Kunek második triplájával vezetett először. A második negyedet egy 6-0-s rohammal kezdték a vendégek (15-24), akik a palánk alatti hazai „tornyok” miatt főként távolról próbálkoztak. Mivel 20 perc alatt a soproni 11 triplakísérletből csak három lett sikeres, fokozatosan elolvadt a tízpontos előny, a nagyszünetben már csak 31-33 volt az állás.

Térfélcsere után rákapcsolt a nyáron érkezett Brittney Sykes is, és a keményen védekező zöld-sárgák egy 17-8-as etappal rukkoltak elő. Az egyre inkább széteső török gárda – hivatalos nevén Cukurova Basketbol Kulübü Mersin Yenisehir Belediyesi – a 46-55-ről induló zárószakaszban sem tudott mit kezdeni a mindenhova odaérő soproniakkal, akik öt perccel a vége előtt már 64-48-ra vezettek. A Gáspár-csapat teljesítményéről mindent elárul, hogy az utolsó tíz percben csupán négy pontot kapott.

Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt Mersinben, egy ilyen nagyarányú győzelmet sikerült aratni! Az első perctől az utolsóig keményen játszottunk. Volt kisebb-nagyobb hullámzás a játékunkban, de ez természetes egy ilyen erős Mersin otthonában. A mi játékosaink viszont azt gondolom sokkal nagyobb tanúbizonyságot tettek arról, hogy kell csapatként dolgozni, hogy kell ellátni munkát, a felelősséget. Csillagos ötös jár nekik! Jó volt látni, hogy a játékkapcsolatok egyre jobban működnek, a védekezés pedig fantasztikus volt. Óriási gratuláció a csapatnak! Most egy picit örülünk, holnaptól pedig a következő feladatra koncentrálunk. Borzasztó kemény időszak előtt állunk, tétmeccsek sorával, konkurens ellenfelekkel szemben. Készülünk rájuk!”

Jelena Brooks: Nagyon boldog vagyok, hogy 25 ponttal tudtunk nyerni a Mersin otthonában

„Igazi csapatként játszottunk mind támadásban, mind védekezésben. Büszke vagyok mindenkire, hogy ilyen mérkőzést tudtunk játszani! Holnap megyünk haza, és arra koncentrálunk, hogy jön két mérkőzés a DVTK ellen, melyeken ugyanígy kell teljesítenünk.”

Női kosárlabda Euroliga

B csoport, 2. forduló:

Mersin (török)-Sopron Basket 50-75 (15-18, 16-15, 15-22, 4-20)
CBK Mersin:
 January 5/3, Fitik -, Bonner 10, Fagbenle 4, Jones 20/6. Csere: Hollingsworth 9, Yalcin 2, Grigalauskyté -, Atas –
Sopron Basket: Fegyverneky 6, Sykes 18, Kunek 12/12, Brooks 19/3, Magbegor 10/3. Csere: Böröndy 7, Czukor 3/3, Stankovic -, Varga A. –

A két idegenbeli mérkőzés után százszázalékos Sopron jövő szerdán, a csoport magyar derbijén a DVTK-t fogadja. 

Forrás: MTI / wb-sopron.com

A címvédő Sopron Basket gálázott Belgiumban

Szerző