Történelmi hazugságot nyomat a Fidelitas, pedig a valóság is elég hősies – „És még ők beszélnek fake news-ról!”

Történelmünk egyik valóban legfontosabb győzelme volt a Nándorfehérvári ütközet 1456-ban. Ezt a csatát szinte minden kurzus magáénak érezte, és jól is van ez így. Az már azonban nincs rendjén, hogy egy hamis nemzettudat által megfestett művészi szabadságot mutató képpel igyekszik valamit ünnepeltetni a Fidesz KISZ, pardon Fidelitas.

Wagner Sándor festménye

A művész azt a mesét festette meg, ahogy a történelem által bizonyítottan nem létező Dugovics Titusz feláldozza magát a trikolor -háromszínű zászló- és a magyarság védelmében. A kép korának egyik középszerű, ám témája okán mégis fontossá vált alkotása, két apró tévedéssel:

  1. hőse nem létező személy
  2. az elképzelt eset időpontjában még nem létezett a trikolor,

hiszen azt csak a 333 évvel később, a francia forradalom hatására kezdték a még csak akkoriban nemzettudatra ébredő Európai népek használni.

 

Ejnye fiatalok, csak egy kevés tanulás kellett volna még!

Lattman Tamás szerint….

Miután Orbán elmagyarázta, hogy a kvótanépszavazással mi, magyarok védtük meg Európát a migrációtól, majd most is nekünk kell a fene tudja, mitől, és parancsra az összes NERcsicska droid kipakolta a nándorfehérvári diadal emlékposztját, kiemelve benne Dugovics Tituszt, aki köztudomásúlag soha nem létezett… És még ők beszélnek fake news-ról. 🤣

Még egy melléfogás (a sok közül)

 

Fidelitas

 

 

One thought on “Történelmi hazugságot nyomat a Fidelitas, pedig a valóság is elég hősies – „És még ők beszélnek fake news-ról!”

  • Olyanok ezek a beteg hazug fiatalok mint az imádott cigány nagy vezetőjük,, Gyurcsány mondatai, pici mellészólások voltak ehhez a hazug szemét fidesz és fidelitas Pinokkiókhoz,,undoritó egy szekta !!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük