Connect with us

Kiemelt hírek

Tóth Zoltán Széllel szemben

Tóth Zoltán
Megosztás

Silány illiberális bagázs indul újabb négy esztendőre is. És ott vannak a percemberkék is, akik magabiztosak a szavazatok nagyságától és azt hiszik, hogy számukra most jött el a Kánaán. Velük ellentétben Tóth Zoltán  tudja a  helyes sorrendet,  előbb ember, csak utána magyar!

Bolondok ezek mind egy szálig

Közöttük bújnak meg a nyilasok ivadékai, ötvenhatos lódenkabátos kalauzok leszármazottjai, zsidókat a Dunába, Gyurcsányt meg utána félnótás béközepes esze mentjei, Rábaparti cigányok, ba@@tok az anyátok magyar kultúrharcosai. Díszpéldányai a pitypangos Magyar Krónikának, ezt írjátok meg! Jobboldali populista unortodoxok által kitermelt, mélymagyar bayerista csökevények által békemenetté toborzott jöttmentek, mind, mind a felsoroltakkal együtt, most boldogok, mert anno Tóth Zoltán óraadását is kiherélték.
Ezek taccsra akarták tenni a filozófia európai Nagyasszonyát, Hellert, távol tartják a világhírű virtuóz billentyűst Schiffet, aki szerint idehaza „nagyon kevés a civil kurázsi, az emberek félnek attól, hogy felemeljék szavukat”. És elüldözték Kertész Ákost, aki vén fejjel úgy döntött elhagyja hazáját, de szerinte „..ezt a fájdalmas döntést nem a magyarság ellen hoztam, amellyel eszmélésem óta sorsközösséget vállaltam; erre a lépésre az ország alig megszületett demokráciáját elpusztítani akaró jelenlegi politikai hatalom kényszerített.” Folytathatnám a sort napestig. A pitiáner populizátorok Tóth Zoltán nemzetközi hírű választási szakértőt is kipécézték, és rúgták ki páros lábbal az ELTE-ről. Helyére Mráz Ágoston került. Mondvacsinált okokra hivatkoztak, költségvetési problémákra, meg effélékre, a világ minden kincséért se vállalták volna, hogy másként gondolkodása miatt váltak meg tőle. Bolondok ezek mind egy szálig.

Európa értékeinek rombolói

Így becsülték meg szakértelmét a jelenlegi hatalom pávatáncosai annak, aki húsz éven keresztül volt az Európai Választási Szakértők Főtitkára. Így, ezzel az alantas módszerrel képviselik ezek az európai értékeket, pofátlanul, szemrebbenés nélkül kirúgva mindenkit, aki nem az ő szájízük szerint adja elő a tudnivalókat. Felháborító és gusztustalan is egyben. Az Origó főszerkesztőjének ügye éppúgy, mint korábban Alföldié, vagy Ángyán ellehetetlenítése éppúgy, mint Iványi Gábor Canossa járása egyháza miatt. És még ők hivatkoznak európai értékekre. Tudják-e vajon ezek a jobboldali populisták idehaza, miközben ezeket cselekszik, hogy hány száz Kerényi, vagy Bayer ér egy Hellert, vagy Tóth Zoltánt? Hogy Kálomista akárhányszor is születne, akkor sem lenne tehetségesebb Alföldinél. És Balog miniszter a nyomába se léphet Iványinak, sem lelkészként, sem emberként.

Percemberkék kamupártokkal

Április elsejére, a bolondok napjára, egy héttel a választások előtt, több száz bejegyzett párt lesz az országban. 2014-ben ehhez képest csak 147 párt indult, pedig már akkor is látszódtak a csak a kampánytámogatás beszedésére létrehozott politikai mozgalmak. Kész átverés, ami itt van a választási törvény illiberális manipulásával. A polgár, aki választásra jogosult, több párt listaállítását is támogathatja. Fineszes törekvés volt mindig, az ellenzéki oldal szétdarabolása. A beetetés már megtörtént. A szétdarabolás a teljes ellenzéki palettán, ha különböző módon is, de eredményes volt, mai nap ez ténykérdés. Már nyolcvan nap sincs április nyolcadikáig.

Tóth Zoltántól elvették egy darab kenyerét. Mert a baloldalon töltött évtizedeket és mai nap is ott található. Nem fordított köpönyeget, mint kirúgói közül oly sokan, nem csintalankodott világnézeti meggyőződésével és nem választotta a megélhetési trendit, mint azok, akik lazán gáncsot vetettek neki. Milyen ország lettünk, ahol a tehetségtelenebbje, csak azért kerül zsíros álláshelyekre, mert nyalja, falja a hatalom hátsó felét? Milyen ország lettünk, hogy takargatjuk továbbra is bűneinket, ahelyett, hogy európai módon szembe néznénk velük. Milyen ország lettünk, hogy tiszteletet követelünk magunknak, ahelyett, hogy kiérdemelnénk? Milyen ország lettünk, ahol nem becsüljük meg kiváló szakembereinket, pusztán azért, mert másként gondolkodók. Tóth Zoltán indul a választásokon. Egy európai, aki tudja a sorrendet, hogy előbb ember, csak utána magyar!

Nem mindegy ám, hogy Heller, vagy geller

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. csupaszv

    2018.01.22 00:23 at 00:23

    Hol indul? Milyen színekben, vagy függetlenként? Nem ártana azt is közzé tenni, hogy tudjanak róla az adott választási körzetben.

  2. Éva Molnárné Mikó

    2018.01.22 13:33 at 13:33

    A DK képviselőjelöltje Dunakeszin!

  3. csupaszv

    2018.01.22 18:17 at 18:17

    Kösz, nem tudtam, de biztosan sokan mások sem.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük