Connect with us

Bulvár

Tovább fokozódik a gyilkos hőség

hőség
Megosztás

Tovább dübörög a nyár, a hőség. Ilyenkor csak a vízparton érezheti jól magát az ember, vagy a magas hegyek hűvös lombkoronája alatt, bocs, de mi az előbbire szavazunk.

Nyáridő

Szerda délután az ország nagy részén 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, a déli térségben megközelítheti a 35 fokot is, ugyanakkor északon, északkeleten helyenként nem éri el, vagy nem haladja meg a 30-at. Sok napsütés mellett, az ország északi részén elvétve előfordulhat gyenge zápor, esetleg egy-egy zivatargóc is. A Dunántúlon időnként kissé élénkebb északi szél fúj.

Este és az éjszaka első felében változó felhőzet mellett, elszórtan, elsősorban az ország északi felén, de elvétve délebbre is kialakulhatnak kis körzetet érintő záporok, illetve zivatarok. Hajnalra csökken a felhőzet, többnyire kitisztul az ég. Már csak elvétve fordulhat elő, jelentéktelen zápor.

Csütörtökön igazi strandidő, erős UV-sugárzás és kánikula várható gyenge légmozgással. Csapadék késő délutánig nem valószínű, legfeljebb a nyugati, északnyugati határszélen fordulhat elő a délután folyamán futó zápor, illetve zivatargóc.

Estétől viszont szerte a Dunántúlon megnő az esélye szórványos záporok, zivatarok kialakulásának. Hajnalban már inkább délen, majd délkeleten van rájuk esély. Északkeleten, északon nem várható csapadék, ott csillagfényes, nyugodt lesz az éjszaka.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):

szerda délután 30 – 34, északon, északnyugaton 29,

csütörtök reggel 16 – 20,

csütörtök délután délnyugaton 35, északon 29,

Ilyen melegben, ha nem nyaralsz és teheted maradj otthon, és gyönyörködj mondjuk az erkély-kertedbe, ehhez ad jó tanácsokat az IgenDe: Palackposta az erkélykertészetről című cikke.

Na és a hétvége, no meg a jövőhét?

Péntekre 1-2 fokkal mérséklődik a meleg, de alapvetően folytatódik a strandidő. Kissé élénk lesz az északi, északnyugati szél. Futó zápor, esetleg zivatar délen alakulhat ki.

Szombatra pár fokot tovább csökken a hőmérséklet, de marad a napsütés és a nyaraló idő. Csapadék sehol nem várható.

Vasárnap, hétfőn kora délutánig országszerte napos, csapadékmentes idő lesz, délután viszont a nyugati határszélen már záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Hétfő éjszaka az egész Dunántúlon megnő a záporok, zivatarok kialakulásának valószínűsége, ekkor egy hidegfront érkezik térségünkbe.

– A kedd változóan felhősnek ígérkezik, főként a Dunántúlon helyenként kisebb esővel, záporesővel, néhol zivatarral. Keleten még marad a tartós napsütés, és a kánikula, nyugaton lejjebb hűl a levegő.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük