Connect with us

Kiemelt hírek

Tovább pörög a botrány az embertelen úszóedző körül

Megosztás

Turi Györgyöt, a Kőbánya SC úszó főnökét nem rég még mindenki csak dicsérte. Fürdött a megbecsülésben a mester, aztán egyszer csak kiborult a bili és azóta szinte naponta kerülnek elő újabb és újabb sportolók, akiknek „az eredmény érdekében” hosszabb rövidebb időre a szó szoros értelmében megnyomorította az életét. 

úszó
Megosztás

Turi Györgyöt, a Kőbánya SC úszó főnökét nem rég még mindenki csak dicsérte. Fürdött a megbecsülésben a mester, aztán egyszer csak kiborult a bili és azóta szinte naponta kerülnek elő újabb és újabb sportolók, akiknek „az eredmény érdekében” hosszabb rövidebb időre a szó szoros értelmében megnyomorította az életét. 

Mi vár rá?

Nem csak a lelki sebekkel küzdöttek, küzdenek az úszók, akiknek mindennapjait pokollá tette az állításuk szerint sportolóit rendszeresen megalázó, s fizikailag is fenyítő Turi György. A Kőbánya SC keménykezű trénere – aki a vádak hatására felfüggesztette szakmai alelnöki tevékenységét a hazai szövetségnél, s vizsgálat elé néz – egykori tanítványai elmondása szerint

teljesíthetetlen edzésadagokkal hajtotta csapágyasra, s törte meg a versenyzőket, aminek következményeit van, aki a mai napig érzi a testén.

Az ügyben legutóbb a rövidpályás világ- és Európa-bajnok Bernek Péter és édesanyja, Bernekné Asztalos Enikő szólaltak meg.

2009 szeptemberében az alapozásnál Peti jelezte, hogy fáj a lába, ennek ellenére tovább kellett futnia. Úgy jött haza, hogy a hátunkon vittük fel az első emelete. Turi közölte vele, hogy ne szimuláljon, csinálja végig az edzést. A probléma később sem akart szűnni, ennek ellenére be kellett mutatni a gyerek lábát az uszodában, mert nem hitte el. Aztán elvittem maszek MR-vizsgálatra és kiderült, hogy fáradásos törés van a sípcsontjában

– emlékezett vissza a 29 évesen visszavonult úszó édesanyja a Népszavának.

Abúzus

Az Európa-bajnok Dara Eszter  – aki azzal is megvádolta a trénert, hogy a pekingi olimpián behívta szobájába, és csókolgatni kezdte a nyakát – válla a mai napig nem jött rendbe egy hasonló eset után.

Amikor szóltam neki, hogy fáj a jobb vállam, nem azt mondta, hogy pihenjek, hanem még ráadásul az utolsó adagot a legnehezebb úszásnemben, pillangón kellett végigúsznom. Be is krepáltam tőle. Meg kellett operálni a jobb vállamban a rotátorköpenyt. Utána még gyógyulni sem hagyott, két hét elteltével bejött a tornaterembe, megkérdezte, hogy mit szimulálok, táppénzcsaló vagyok meg minden. Azóta sem tökéletes a jobb vállam. Voltak fura dolgai

– mesélte Dara az Indexnek.

Ez lenne a módszer?

A világ- és Európai-bajnoki bronzérmes Kozma Dominik szerint az uszodákban a mai napig ilyen idejétmúlt eszközökre építenek, így hiába nevelnek ki egy-egy világklasszist, ha közben ezreket nyomorítanak meg.

 „Sajnos a legtöbb helyen nem úszókat, katonának nevelnek. A magyar úszósport még mindig ott tart, hogy a túlterhelésben hisz, aztán az ebből fakadó sérülések után semmilyen felelősséget nem vállal a klub, az edző.”

– mondta a Blikknek.

A túlterhelésről

A női kézilabda-válogatott és a Győr erőnléti edzője, Holanek Zoltán szerint a túlterhelés legalább annyira veszélyes, mint az aluledzettség.

Ilyen esetekben sokkal nehezebb visszahozni optimális állapotba a sportolót. Mi erre kínosan ügyelünk, ha a heti terhelésben tíz százaléknál nagyobb az ingadozás, az megnöveli a sérülésrizikót. Ha ilyet észlelünk, extra pihenőt iktatunk be. Ha ez az állapot hosszabb ideig fennáll, a sportoló szervezetében a leggyengébb láncszem el fog engedni, a sportági sajátosságoktól függően mondjuk a csípő vagy a váll. A krónikus gyulladások súlyosabb sérülésekhez is vezethetnek, mint akár az Achilles-ín-szakadás, ezeknek a kezelése aztán sokkal hosszabb időt vesz igénybe

– magyarázta a szakember.

(Képünk: illusztráció)

Archívumukból

Az úszás a magyar sport aranyfedezete

 

úszó

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Az úszónő tragédiája - Megalakult a vizsgálóbizottság - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük