Connect with us

Banánköztársaság

Trianon: a Fidesz már 1919-ben visszafoglalta a Gyurcsány által eladott a Felvidéket!

fidesz-parragh
Megosztás

Kövér László fideszes parlamenti elnök szerint “a magyar baloldal – immár több mint száz éve – újra és újra rátámad a saját nemzetére. Trianonban sem így szabták volna meg a határainkat, ha 1918-1919-ben a magyar baloldal nem árulja el a nemzetet.”

Versailles-ban, a Trianon kastélyban 1920-ban összeültek az I. Világháború győztes nagyhatalmai, és megszabták az új határokat. Nagy Magyarországnak vége lett. Ferdinand Foch francia katonatiszt részt vett a szerződés előkészítésében. Azt mondta

“Ez nem béke, hanem fegyverszünet 20 évre.”

Igaza volt, hiszen 20 év múlva kitört a II. Világháború.

Lehet arról elmélkedni, hogy igazságos volt-e mindez?

Nem volt az. Vagy mégis? Nagy Magyarország nem nemzetállam volt. A kisebbségek magyar uralom, sokszor elnyomás alatt éltek. Ez pedig nekik nem tetszett. Mindez arra vezethető vissza, hogy az ország irányítói, hasonlóan a II. Világháborúhoz, a rossz oldalra álltak. Egyre inkább alárendeltük magunkat a “Nagynémet” törekvéseknek, ami a következő világégés után is a Trianoni határok fenntartásához, sőt kismértékű további csökkentéséhez vezetett.

De mire használja ezt megint a Fidesz?

Gyurcsányozásra,a baloldaliak magyaráságának tagadására, megbélyegzésére. Mindez illeszkedik a néphülyítő kultúrpolitikába. A szakmunkásképzőkben, szakiskolákban minél kevesebb közismereti tárgyat kell oktatni, csak a szakmáról legyen szó, de arról is csak betanított munkás szinten. Az ország történelmét nem kell ismernie a magyar gyereknek, mert akkor azt adunk be neki, amit akarunk. A gimnáziumokban is torzítva kell oktatni a világot, Csak két jó királyunk volt: Mátyás és Orbán!

De felhívnám Kövér Elsötétült Agyú László figyelmét a következő tényre:

1920. június 4-én írták alá a Trianoni békeszerződést. De előző évben történt valami, amit el tetszett felejteni megemlíteni. 1919.március 21-én kikiáltották hazánkban a Tanácsköztársaságot kommunisták vezetésével, amely átvette a hatalmat “vörös gróftól”, Károlyi Mihálytól. A békediktátumot tartalmazó Vix jegyzék tartalmazta az ország megcsonkítását, ez ellen minden jóérzésű magyar lázadt. De a Tanácsköztársaság a mostanában kormányzati oldaladon sokat és kizárólagosan emlegetett Lenin-fiúk mellett pl. olyan hülyeségeket is elkövetett, hogy a 2-vel kezdődő személyi számú /copy by Kövér László/ dolgozó polgároknak választójogot adott…

1919.május 20-án a magyar Vörös hadsereg megindította a Felvidék visszavételéért folyó harcot. A XX. századi történelemben egyedülálló módon, nem német vagy más idegen hatalom támogatásával, hanem kizárólag magyar, vörös katonák vére árán visszafoglalták Miskolcot,Kassát, Eperjest, Losoncot, Selmecbányát stb. Elérték a lengyel határt Bártfánál.

Ezután Clemenceau francia miniszterelnök június közepén jegyzéket intézett a magyarokhoz, vonják vissza katonáikat, cserébe a románok visszavonulnak a Tiszántúlról. A Tanácsköztársaság vezetői hittek neki. Mi hátra léptünk, a románok nem. Maradtak a Trianoni határok. Mert ez volt a győztesek érdeke.Már Rómában megmondták: Vae victis! Jajj a legyőzötteknek!

Szóval általam egyáltalán nem tisztelt Kövér Népbutító úr!

Úgy támadt rá a baloldal nemzetére, hogy egyedülálló módon fegyverrel visszafoglalta a magyar területeket. Amit aztán a nagyhatalmak átveréssel megint elvettek tőlünk.

Meg eszembe jutott, hogy a Tanácsköztársaság alatt beengedték játszani, fürdeni a proli gyerekeket Budapest gyöngyszemére, a Margit-szigetre, ahova addig csak az urak tehették be a lábukat. Azokat a gyerekeket, akiknek az apja fegyverrel harcolt a Felvidékért. Akineknek a zsebében, amikor éppen nem háborúba küldték őket meghalni az urak érdekében, József Attila későbbi szavaival élve kuncogott a krajcár, mikor megkapták fizetésüket a gyárban.

És mit csináltok ti most?

Tiétek már a zánkai gyerektábor a Balatonon. A minimálbéres proli megint nem fog fürdeni gyerekével a füredi strandon, mert mostantól 1800 forint a belépő egy embernek. Pedig a Balaton mindenkié! A magyaroké! Ti meg elloptok mindent. A zánkai és fonyódligeti gyermektábort a elajándékoztátok az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak. Vagyis magatoknak. Most további 21,58 milliárdot adtatok Mészároséknak, hogy felújítsák azokat. Több tucatnyi értékes balatoni ingatlan, kikötő Mészáros vagy a vőgyerek Tiborcz érdekeltsége.

Az egész Tianonozás csak néphülyítésre szolgál

A vélt vagy valós sérelmek, sebek folyamatos felkaparása a buta, ezért irányítható nacionalizmus szításához kell. Annak elhitetésére, hogy csak egy valaki védi meg az árva, porba tiport magyart! Orbán Viktor! És a hülye magyar el is hiszi! De már nem mindenki!

Szóval nem a baloldal, hanem ti törtök rá nemzetre! Mérhetetlen pénzéhes mohósággal, és hatalomvággyal. De vége lesz! Garantálom!

tiltakozom

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük