Városi kurír
A napi fontos.

Trianon, párbeszéd és tanulság nélkül? A románok már ünneplik a centenáriumot

0 1 327

“Nem egyszerűen elvették, Erdélyt elvesztettük”  Ezzel a sokkoló címmel jelent meg interjú a Népszavában Markó Bélával, korábbi RMDSZ-elnökkel, költővel, közíróval. Trianon és Wass Albert is szerepel a témák között. Az interjúnak egyelőre nem lett nagy visszhangja, de a Városi Kurír olvasóit biztosan érdeklik az ott olvashatók.

Groteszk, hogy épp a trianoni békeszerződés napjára tették a nemzeti összetartozás napját

“A románok már ünneplik is a maguk évfordulóját, hiszen ők az impériumváltást nem Trianonhoz, hanem 1918 december elsejéhez, a Gyulafehérvári Román Nemzetgyűléshez kötik. Mindenki próbál valamilyen konklúziókat megfogalmazni ezzel az évfordulóval kapcsolatosan. Románia esetében már jól látható, hogy felszínes ünnepségsorozat lett, anélkül, hogy egyrészt zajlana egy román-magyar párbeszéd, amire elengedhetetlenül szükség lenne, másrészt, hogy megfogalmaztak volna bizonyos tanulságokat ezzel a száz évvel kapcsolatosan” – fejti ki az interjúban Markó Béla. – “És ez a magyar visszatekintésre is érvényes. Egyébként megjegyzem, számomra kissé groteszk, hogy épp a trianoni békeszerződés napjára tették Magyarországon a nemzeti összetartozás napját. Én ezt semmiképpen sem tudom másképpen szemlélni, mint valamiféle gyásznapot. Nyilván mindannyian így szemléljük, és ezt egy másfajta ünneppel elfedni nem lehet.”

Nem vagyunk hajlandók a minimális történelmi szembenézésre sem

– Trianonról hangsúlyosan kellene beszélni. Nem az a megoldás, hogy rég volt, elmúlt, visszafordíthatatlan, és szóba sem hozzuk. Én azt látom, hogy száz év alatt sem sikerült igazán tudatosítanunk, mi történt azokban az évtizedekben, amelyek Trianonhoz vezettek. Megjelent nemrég Romsics Ignácnak egy igen fontos könyve, aminek az a címe, hogy Erdély elvesztése. Az első világháború előttről indulva a rákövetkező évtizedeket elemzi, rendkívül gazdagon adatoltan. Szerintem alapmű, de rögtön meg is támadták azzal, hogy miért beszél Romsics Erdély elvesztéséről. Nos, én azt gondolom, nagyon fontos ez a cím, hiszen máig nem vagyunk hajlandóak beismerni, hogy Erdélyt nem egyszerűen elvették Magyarországtól, hanem Erdélyt elveszítettük. Sokkal kényelmesebb csak azt mondani, hogy történt velünk egy égbekiáltó igazságtalanság, – mint ahogy valóban igazságtalan volt a trianoni döntés – és nem vagyunk hajlandók a minimális történelmi szembenézésre sem. Erdélyt pontosan azért veszítettük el, mert a 19. században sem, a 20. század elején sem voltunk hajlandóak felismerni, hogy ez egy multikulturális, sajátos régió, már akkor is az volt, és ennek közigazgatásilag és politikailag is sajátos kereteket kellene adni. És nem beszélünk mindarról, ami az első világháborút megelőzte, az Apponyi-féle törvényről, meg egyebekről. ( Lex Apponyi,  1907-ben kimondta, hogy minden iskolában tanítani kell a magyar nyelvet attól függetlenül, hogy állami vagy sem. VK. szerk.) Igen, Trianonról hangsúlyosan kell beszélni, de így. Különben újból és újból elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Ez ma is nagyon jól látszik.

Isten őrizz bármiféle pártállami vagy állampárti irányítástól

A Népszava újságírója arról is kérdezte Markó Bélát, hogy mi a véleménye “az új magyar kánonról, ami egyre inkább nemcsak szavakban, hanem tettekben is kezd megnyilvánulni? Jelesül arról, hogy a politikai kétharmadhoz kulturális kétharmad dukál, hogy azokat a kulturális mércéket, amelyeket többek között a baloldali, urbánus alkotók – így Spiró, Esterházy vagy Jancsó Miklós – lefektettek, meg kell változtatni, és népibb értékek alapján kell kijelölni az új kánont?”

Markó Béla egyebek mellett így felelt:
“– Nem nagyon szeretem a kánonokat, sem a régieket, sem az újakat. Egyszerűen vannak kiváló írók, akik egészen fontos dolgokat mondtak a jelen és a közelmúlt Magyarországáról. Például Spiró vagy Esterházy. Jancsó Miklós pedig ifjúkorom nagy revelációja volt. Ha meg egy kicsit régebbre nézünk vissza, akkor számomra az igazi népi érték Móricz Zsigmond könyörtelen prózája a magyar vidékről, azt kellene olvasni, Erdélyből pedig Kós Károlyt és Tamási Áront is. Nincs tudomásom arról, hogy a műalkotásokat ideológiailag lehetne osztályozni, a remekműveknek nincs közük az ideológiákhoz. Legfeljebb a szerzőjüknek. Ami mostanában hallani, hogy a politikai kétharmadhoz egy kulturálist is oda kell tenni, az nem művekről szól, hanem emberekről. Vannak, akik úgy vélik, hogy egy ilyen átrendezéssel nagyobb esélyük lesz támogatáshoz jutni. Ilyen helyzeteket 1989 előtt mi már megéltünk, és Isten őrizz bármiféle pártállami vagy állampárti irányítástól a kultúrában.
(…)
Erdélyben például ugyanolyan fontos az inkább plebejus Kós Károly és az arisztokrata Bánffy Miklós, miközben az én személyes kánonomba nem fér bele Wass Albert, egyszerűen azért, mert jóval jelentéktelenebb író. Az az érzésem, hogy egyesek szerint valamiféle népszavazással kellene dönteni arról, hogy ki a jó író. Még csak ez hiányzik.”

Kapcsolódó

Talán szólni kellene a kormánynak, hogy a határokon belül is élnek magyarok!

 

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ