Trianon100: így szúrtuk tökön magunkat a Kárpát-medencében — Lapzsemle

A Horthyt kiemelkedő államférfiként méltató, a rezsimjét visszasíró szánalmas magyar jobboldal sok mindent összehordott Trianonról az elmúlt hónapokban. Rengeteg felelőst próbáltak kijelölni, ízlésük szerinti torz optikával. Könnyen uszuló közönségük pedig egy “apróságról” nem értesült. Heti lapzsemle.

A végső rúgás, önmagunktól

A békeszerződés sokkját követő évtizedekben az ország, nagy áldozatok árán, megtanult együtt élni az új helyzettel, gyarapodni kezdett. Kiderült, hogy az új határok kijelölése nem mért halálos csapást Magyarországra. Csakhogy Trianon után néhány évtizeddel mégiscsak megkaptuk a végső rúgást, ezúttal önmagunktól. A “nemzeti-keresztény” jobboldal történelmi bűne, részvételük a holokausztban, megsemmisítő csapást mért a magyar polgárságra, a magyar kultúrát őrző kárpát-medencei városi népességre. A hajdani magyar területeken ezután megállíthatatlan sorvadás következett, ebből az öncsonkításból már nem lehetett felállni.

Virágeső Horthynak

Sokkoló dokumentumok tanúskodnak arról, hogy milyen lelkesedéssel fogadta a kisantant országainak asszimilációs nyomásával szemben az első világháború vége óta kitartó romániai, szlovákiai, jugoszláviai zsidóság a Hitler segítségével végrehajtott 1938-1940-es határrevíziókat. Diadalmenetek, a horogkereszt árnyékában…

Lezsidózott magyar hazafiak

A Kárpát-medencei magyar többségű településeken a holokauszt előtt virágzott a polgárság. A magyar kultúra életben tartásának különlegesen fontos szereplői a zsidó származású, magyar anyanyelvű polgárok voltak.
Csakhogy a revíziók után azonnal jött a hidegzuhany: a zsidótörvényekkel együtt megjelentek az “anyaországi” antiszemita hivatalnokok, hatóságok, a karhatalom. Arról, hogy ez a fenyegetés nem “csak” szavakban és korlátozó szabályokban érvényesült, legkésőbb az újvidéki antiszemita őrjöngés nyomán értesülhettek az érintettek…

Észak- és Dél-Erdély példája

A Kuríron korábban már foglalkoztam — nem éppen lelkesen — Köves Slomó és Rózsa Péter klubrádiós műsorával. Ezúttal forrásként idézem egy június végi beszélgetésüket. Lőwy Dánielt kérték mikrofon elé, aki évtizedek óta fontos helytörténeti munkákat készít a kolozsvári és nagyváradi zsidóság történetéről. (A rádiós beszélgetést itt lehet meghallgatni. ) Lőwy Dániel megerősíti, hogy az erdélyi zsidók egyértelműen a magyarság részének tekintették magukat, és érdekes részleteket tár fel arról, hogy Trianon után a román állami oktatás hogyan próbálta leválasztani a kettős kisebbségbe került magyar zsidókat az erdélyi magyar lakosságról. Lőwy ugyanakkor családja sorsán keresztül a Trianon revíziója után ismét Magyarországhoz csatolt Észak-Erdély és Dél-Erdély magyar zsidó polgárságának alapvetően különböző sorsára is rámutat.

Kiváltság: három élő nagyszülő

“Az erdélyi zsidók egyértelműen a magyarságot támogatták, a magyarság részének tekintették magukat művelődési és nyelvi szempontból egyaránt” — hangsúlyozta Lőwy Dániel.
Családja sorsáról így beszélt: “A nagyszüleim mind Temesváron éltek. Ezért van az, hogy a háború után született zsidó gyerekek nagy részétől eltérően három nagyszülőmet ismerhettem. Ez nagyon kiváltságos helyzet… Dél-Erdélyből, a Romániánál maradt területekről nem hurcolták el a zsidókat.” A temesvári zsidók is heteken át rettegtek a deportálástól, a román hatóságok már össze is állították a transzportokat, de végül elmaradt a tömeges deportálás. A körülményekről Lőwy Dániel elmondta, bizonyára szerepe volt a dél-erdélyi zsidók tömegeinek megmenekülésében, hogy Hitler bábját, Antonescu marsallt a román királyi házból és az egyházfő részéről nyomatékosan kérték, ne engedelmeskedjen a náciknak. A Kárpát-medence szomszédsági viszonyaira, a magyar-román rivalizálásra jellemző azonban a másik tényező: történészek szerint Antonescu Sztálingrád után már Hitler vereségére számított, és mivel a magyar Kállay-kormány nem engedett a német nyomásnak, a magyar zsidóság deportálása tehát nem kezdődött el 1943 folyamán, a romániai zsidóságot sem szolgáltatta ki a németeknek. Lőwy Dániel temesvári felmenőinek így a Soában nem volt közvetlen vesztesége.

Horthyék markában

Észak-Erdély tragédiájáról, a bécsi döntés után a magyar hatóságok keze ügyébe került kolozsvári zsidó családok sorsáról az elmúlt héten egy másik klubrádiós beszélgetés tudósított. Váradi Júlia készített interjút Balla Zsófia költővel (Dobszerda, július 1. ) Édesanyja a magyar vidéki zsidóság tömeges meggyilkolásának megkezdése 1944. tavaszi auschwitzi transzportba került. Édesapja a román területekre próbált átmenekülni, de társaival együtt Feketeerdőnél elfogták, és ott vágták be egy transzportba. Halálra szánta őket, a Budapesten kívül élő sok százezer emberrel együtt, a magyar állam.

A szörnyű tapasztalat

“Tökéletesen tudok románul, ma is olvasok román nyelven, bár én magyar iskolába jártam. Azok a magyar zsidók, akik a revízió idején virágesővel várták a bevonuló magyarokat, aztán deportálták őket, sokan levonták a következtetést. Azok közül, akik 1945-ben mégis megmenekültek, és Auschwitzból végül vissza tudtak térni Erdélybe, sokan úgy gondolták ezután, hogy a következő nemzedék boldogulása érdekében más utat választanak. Ha a revízió után visszatért magyar állam kiirtott mindenkit, akit csak tudott, az áldozatok már nem ragaszkodtak úgy a magyar gyökerekhez. Sokan adták román iskolába a gyermeküket” — mondta az észak-erdélyi holokauszt következményéről Balla Zsófia. — “A felmenők magyar kultúrája, anyanyelve mélyen gyökerezett. Izraelbe költözött idős rokonaimtól is Ady-verseket hallottam halálos ágyukon. A magyar műveltségnek nagy ereje van, de a történelmi tapasztalatok sok esetben felülírták ezt.”
Ugyanabból a tapasztalatból persze többféle választás következett a kevés visszatérő számára. Balla Zsófia szülei például más utat jártak, ragaszkodtak a magyar iskolához, a magyar kultúrához. Az ő neveltetésében a magyar múlt lett meghatározó.

Wass Albert hazugsága

Mindazt, amit fentebb felidéztem, sokan akarják buzgón és kitartóan letagadni.
Évekkel ezelőtt vitába szálltam a Wass-regények kiadójával, aki felháborodottan tiltakozott kedvenc szerzőjük antiszemitának minősítése ellen. (“Fer tájékoztatást” hiányolnak Wass Albertről. NOL-archívum)
A kiadó Wass Albert “Az összetört esernyő” című írására  hivatkozott, amely szerinte a “magyar humanizmus legszebb lapjaira” tartozik. Csakhogy a szélsőjobboldal dédelgetett kedvencének állítólagos háborús története, amelyet egy erdélyi faluba helyezett, valójában a magyar szélsőjobboldal történelemtorzító hazugságainak sorába illeszkedik.

Nem a németek, hanem?

Wass szövegéből, mint annyi más helyen, ordít a magyar történelmi felelősség elkenésének szándéka. Wassnál “német csapatok masíroztak völgyeinkbe”, nekik mutatja meg a faluban megbúvó egyetlen áruló, hogy “hol laknak a zsidók” – mintha a zsidótörvények sorozatával nem a magyar állam jelölte volna meg és rabolta volna ki jó előre áldozatait. A Wass-novellából megismerünk egy “partizánakciót”, amellyel a magyar lakosság megmentette az öreg zsidót – ahogy az bizonyára teljesen tipikus volt Erdély-szerte. Ne feszegessük, hogy olyan szerző írt ilyen németekkel és oroszokkal szemben egyaránt távolságtartó szöveget, aki két Vaskeresztet is kapott a háború idején. Bizonyára öreg zsidó fakereskedők bújtatásáért adományozott ilyesmit a német hadsereg.
Wass szövegéből a magyar nemzeti felelősséget amúgy is szívesen elfeledő olvasója nem értesül arról, hogy a magyar zsidóságot NEM a németek deportálták, hanem a magyar államhatalom, a csendőrség, a vasút és a további közreműködők készséges túlteljesítése közepette. Márpedig, ha valaki annyira visszakövetelte a hegyeit, talán elgondolkodhatott volna, mit eredményezett sok tízezer magyar elhurcolása a Kárpát-medencei területekről. ( A Wass-szövegekről )

Ezt már egyszer végignéztük

Balla Zsófia az idézett beszélgetésben a mai magyarországi állapotainkról is kifejtette véleményét.
“Az, ami most folyik a hazai politikában, arra késztet, hogy összehasonlítsam életem két felét. Nem a járvány és a karantén viselt meg, hanem az, ami ezalatt a politikában zajlott. Amivel vissza lehet élni, azzal vissza is éltek. Az az elmozdulás, amit társadalomszervezésben, oktatásban, művészetben, az egész országban tapasztalunk, a militarizálódásban, a növekvő rasszizmusban, azt már egyszer végigéltük” — mondta el Balla Zsófia.
“Már végignéztem egyszer, hogy hogyan épül ki egy ilyen rendszer. Éppen ez történik. Ezek a lépések. Olyan, mintha diktálná valaki“ — emlékezett a költő, aki kisgyermekként hallhatta szülei és baráti körük tépelődéseit a negyvenes évek végén a kelet-európai koncepciós perek idején (Erdélyben Méliusz József és Balogh Edgár meghurcolása keltett döbbenetet), majd egyre érettebben az 1956 utáni és az 1968-as csalódásokat.

Janicsárként kihasznált kisebbségiek

“Rendkívül cinikusnak tartom, hogy a rendszer kisebbségben élt embereket hív meg felelős pozíciókba. Ez nem helytelen, hanem cinikus eljárás. Kisebbségből jövő embereket jelölnek ki, akik számára ez emelkedés. A kinevezettek jelleme is kell ahhoz, hogy kiszolgáljanak egy ilyen rendszert, de az a cinizmus, hogy janicsárként használják őket” — mondta az interjúban Balla Zsófia. — ”Ezért keresik ezekre a feladatokra a kisebbségből jövő embereket. Aki eleve tudja, hogy egész életében kisebbségben élt, és számíthat arra, hogy sérült, sebeket kapott. Hasonló történik a nők kiemelésével kapcsolatban is. Helyes, ha a tehetségeseket támogatják, lehessen nő is miniszter, ha alkalmas a feladatra, de itt nem erről van szó. Ne azért emeljék fel, mert nő. Ne az legyen a szempont, hogy irányítható-e. Nem a legrátermettebbet, hanem a legkezesebbet szemelik ki, mert arra számítanak, hogy kisebbségiként ez számára rendkívüli kegy, és ötszörös buzgalommal fog együttműködni. Így irányítják ezt a rendszert, és ehhez járul minden területen az önállóság következetes megszüntetése, az önkormányzatoktól egészen a kultúráig. De hát mindig, minden hónapban van valami újdonság… Ezt már láttam. Rettenetes érzés, hogy ezt már egyszer végignéztem.”

trianon

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük